A múlt héten hivatalba lépett spanyol külügyminiszter, Trinidad Jiménez arra kérte hétfői az EU-t, hogy lazítson Kubával való kapcsolatán, ám nem olyan radikális módon, mint azt elődje Miguel Ángel Moratinos követelte. A közös álláspont eltörlésével – melynek megtartását az EU a külügyminiszterei a napokban szavazták meg - ő sem ért egyet.  

Kezdeményezése azonban nem maradt hatástalan, és az Unió szimbolikus tett meglépésére szánta el magát. Megbízták Catherine Ashtont, külügyi főképviselőt, hogy az elkövetkező két hónapban kezdjen tárgyalásokat Kubával egy esetleges kereskedelmi és politikai együttműködés ügyében.

Ezen döntésével az Unió világossá tette, hogy, új korszak kezdődik a szigettel való viszonyát illetően. „Azzal, hogy bilaterális viszonyról beszélhetünk, teljes mértékben megváltoztatja a Kuba és EU közötti kapcsolatot” – mondta Jiménez, majd így folytatta. „Úgy gondolom, hogy az EU-nak jelzésértékű tettet kell véghezvinnie azhhoz hogy továbbra is biztosítsa a reformfolyamatokat Kubában, és az országgal való kapcsolatát bizalmibb alapokra helyezze."

Szocialista források szerint Jiménez érkezése segíthet abban, hogy a Tanács egyes tagjainak ellenállása csökkenjen, hiszen elődjével szemben nincs rajta a Közös Állásponttal szembeni ellenállás stigmája.

Steven Vanackere belga külügyminiszter szerint Moratinos „minden tőle telhetőt megtett”, és közbenjárásának számos pozitív hozadéka volt. „Semmilyen pozitív lépés nem maradhat kompenzáció nélkül.” – mondta Vanackere, akinek a támogatására, saját bevallása szerint különösen számít Jiménez.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr682401652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása