A Kubai Forradalmi Rádió keddi adásában jelentette be egy kormányhivatalnok, hogy már elkezdték lefektetni azt az 1600 km-es optikai kábelt, amely nagysebességű internetet fog Venezuelából Kubába szállítani, írja az elmundo.es.
 

A baloldali szövetségesek most úgy érzik, sikerült gúnyt űzniük az Egyesült Államokból, és a megszorításokból. „Ezt a vállalkozást kiemelt stratégiai fontosságú projektként kezeljük. Országaink szakemberei valósítják meg, és többé nem függünk semmilyen állam vagy birodalom gazdasági érdekeitől.” – nyilatkozta Wilfredo Morales, a Telecomunicaciones Gran Caribe, kubai-venezuelai érdekeltségű vállalat elnöke. A vezeték február 8-án érkezik meg, és júniustól kezdi meg működését. Kuba mellett Jamaicát is érinteni fogja, kiépítése 70 millió dollárba kerül.

 A szigetországban jelenleg erősen korlátozzák az internethasználatot, kizárólag állami, és iskolai használatra engedélyezik, ezzel a térség legelszigeteltebb országává téve Kubát. A helyzet, úgy tűnik, a közeljövőben sem változik, - gyors venezuelai vezeték ide vagy oda -, hiszen a kormány nem tervezi, hogy a tömegek számára is elérhetővé teszi az internetet.
 

Eddig, az amerikai embargó miatt képtelenek voltak azokat az üvegszálas kábeleket használni, amelyek közvetlenül a sziget partszakaszai előtt futnak, így kénytelen egy sokkal lassabb, és drágább megoldást használni. Azonban ezzel az új megoldással, a sebesség a háromezerszeresére nőhet. Barack Obama 2009-ben egyébként engedélyezte bizonyos amerikai vállalatoknak, hogy elérést biztosítsanak Kubának az északi partszakasz mentén futó üvegszálas kábelekből, illetve hasonlóan járt el a mobilszolgáltatókkal, zöld utat adva szolgáltatásaik kibővítésére Kuba irányába is.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr122602771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása