Fidel Castro: „A kubai modell már nekünk sem válik be”
2010.09.09. 17:17
Az ex-vezér múlt héten adott interjút Jeffrey Golberg amerikai újságírónak, melyben kifejtette, hogy a „kubai modell” nem exportálható, hiszen az a szigetországban sem működik.
Az interjú napokon keresztül zajló, több órás beszélgetésekből állt össze, melyen részt vett a szintén amerikai külpolitikai szakértő, Julia Sweig is. A „Kuba-specialistának” számító Sweig szerint a volt elnök nem utasította el a forradalom eszméit, csupán „beismerte, hogy a kubai modell esetében az államnak túl nagy szerepe van az ország gazdasági életében”. Hozzátette, hogy Castro ezzel a kijelentésével ki akarja kövezni az utat, Raúl Castro reformtörekvései előtt, melyeknek valószínűleg sok ellenzője lesz majd a bürokrácia „ortodox kommunista” tagjai között.
Goldberg interjúsorozatának második részében szóba kerültek Castro mostani kedvenc témái is, nevezetesen az arab-izraeli konfliktus, illetve az iráni helyzet kapcsán pedig egy esetleges nukleáris háború kitörése.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek