A Comités de Defensa de la Revolución (CDR) - vagyis a forradalmat védeni, és eszmeiségét hirdetni hivatott szerv - megalapításának ötven éves évfordulója alkalmából Castro másfél órás beszédet tartott Havannában kedden, nem csekély húszezres tömeg előtt. Ismételt megjelenései óta ez a második alkalom, hogy ennyi ember előtt szerepelt.

Az elmundo.es szerint nyolcmillió tagot számláló szervezet, a szigetország legnagyobb létszámú egyesülése. Castro egyik beszédében roppant találóan úgy jellemezte, mint a „forradalom szeme és füle”. Sokan egyébként kevésbé szofisztikált módon közönséges besúgóhálózatnak tartják a CDR-t.  Mivel már nincs mit védeniük - tekintve, hogy a forradalomnak több mint fél évszázada vége -, a kormány elmondása szerint olyan társadalmi feladatok során vetik be őket, mint az utcák takarítása, illetve a szelektív hulladékgyűjtés. Elnézve a kubai utcák és terek állapotát, higiénés körülményeit, a CDR talán mégis másra fordítja az energiáit, mint a közmunkára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Castro felidézte azt az időszakot, amely a CDR megalapításához vezetett, de mostani kedvenc témáját sem hanyagolva felhívta a jelenlevők figyelmét a „közelgő nukleáris háború” veszélyeire. Később a CDR vezetője, Juan José Rabilero vette át a szót, aki a Raúl Castro által bevezetett reformok támogatására buzdított.

„Habozás nélkül mondhatom, hogy megtartottuk, Önök megtartották annak a végtelen estének az ígéretét.” – utaltak a forradalom kitörésének éjszakájára a volt vezér poétikus szavai. Az ünnepséget a volt elnöki palota előtti téren tartották, pontosan ott, ahol ötven éve megalapította a CDR-t.  A nosztalgia olyannyira erős volt, hogy Castro végül felolvasta ugyanazt a beszédet, amelyet 1960-ban is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr762334860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása