A Szaharov-díj idei nyertese, Guillermo Fariñas, illetve a dán CEPOS freedom award nyertese és a Generación Y nevű blog szerzője, Yoani Sánchez arra várnak, hogy kiutazási engedélyt kapjanak, és elmehessenek díjaikért.

Kérelmeikt már beadták, így csak a döntésre várnak. „Továbbra is pesszimista vagyok a részvételt illetően” – mondta Farinas telefonon az El Mundonak.A díjátadó december 15-én lesz az Európai Parlamentben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pszichológus végzettségű, újságíróként tevékenykedő ellenzékit októberben tüntették ki az Andrej Szaharov után elnevezett díjjal, amely a gondolat-szabadságot hivatott hirdetni és díjazni, olyanoknak ítélik oda, akik sokat tettek az emberi jogokért, vagy az elnyomás és intolerancia ellen harcolnak. Az utóbbi időben több éhségsztrájkot is tartó Fariñas a harmadik kubai, akinek ebben az elismerésben volt része.

Véleménye szerint az sem segíti a helyzetét, hogy a kormány tisztában van azzal, hogy támogatja a közös álláspont fenntartását, hiszen ennek többször is nyíltan hangot adott. Ráadásul ha most megkapná a kiutazási engedélyt, részt vehetne könyve – amely feltehetőlg nem vet túl jó fényt a kubai vezetésre - spanyolországi bemutatóján januárban.

Yoani Sánchez, a Generación Y blog szerzője is hasonló cipőben jár, eddig ő sem kapot választ, hogy utazhat-e Hollandiába vagy sem.

Sanchez blogja, amelyben a kubai mindennapokat örökíti meg, mondhatni berobbant a köztudatba, mára több nyelven is olvashatóak a bejegyzései, és számos díjat is nyert, azonban a legtöbbért el sem mehetett. Ezzel együtt kilencedszerre utasíthatják el kiutazási kérelmét. Kilátásba helyezte, hogy nemzetközi szervezeteknék fog fellebbezni, mert „nem létezik, hogy egy állampolgár ne hagyhassa el az országot, anélkül, hogy volna rá valamilyen hivatalos magyarázat”.

Humora azonban most sem hagyta el:
„Lassan bekerülök a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a díjátadóiról legtöbbet hiányzó személy.”
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr172472478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása