A kubai állami televízió szombati adásában két titkosügynököt mutattak be, akik a közelmúltban épültek be a kubai ellenzék sorai közé. A három férfi kitért vizsgálódásainak legfőbb eredményére, miszerint az ellenzéket az Egyesült Államok pénzeli.

Carlos Manuel Serpa Maceira, fedőnevén Emilio független újságíróként tevékenykedett, és olyan médiumoknak dolgozott - Radio Mambí, Cubanet, Radio y TV Martí – amelyet Amerikában élő disszidensek működtetnek, nem mellesleg pedig sikerült közel kerülnie a Damas de Blanco, vagyis az Asszonyok Fehérben (a politikai elítéltek nőrokonaiból álló szervezet, amely vasárnaponként békés felvonulásokat tart Havannában) csoporthoz is. A másik ügynök, Moisés Rodríguez - alias Vladimir - az Emberi Jogok Kubai Bizottsága és Nemzeti Megbékélés szervezetébe épült be még 1987 és 1999 között.

A Kubában működő ellenzéket olyan csoportosulásként mutatták be, amelyet Washington irányít és finanszíroz. A legsúlyosabb vádakkal Guillermo Fariñas független újságírót, Yoani Sánchez bloggert, illetve a Damas de Blanco csoportot illették, vagyis a szigetországban működő ellenzék legmarkánsabb figuráit. Laura Pollán, utóbbi vezetője azt nyilatkozta az El Nuevo Herlad c. lapnak, hogy egyáltalán nem lepte meg az ügynökök beszivárgásának híre, hiszen a kormány immáron 52 éve igyekszik hitelteleníteni az ellenzéki hangokat.
„Ez a megfélemlítés egyik formája. Bizalmatlanságot akarnak kelteni az emberekben a tevékenységünket illetően. De nem fog sikerülni.”

A Cubanet független internetes portál igazgatója, Hugo Landa szerint az ügynökök leleplezése olyan propagandafogás volt, amely a kormány bizonytalanságát és aggodalmát fejezi ki. „A kubai kormánynak szüksége van rá, hogy rossz színben tüntesse fel az ellenzéket. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ennek a lépésnek köze van az arab világban történt felkelésekhez is.” – nyilatkozta Landa.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr382704493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása