Az éhségsztrájkban elhunyt ellenzéki, Orlando Zapata Tamayo családja hosszas huzavona után végre elhagyhatta Kubát, és a múlt héten legálisan az Egyesült Államokba disszidáltak. A Miamiban adott sajtótájékoztatóról az Efe tudósított.

Le Fidellel, Le Raúllal, le Zapata gyilkosaival, éljen a szabad, diktatúra nélküli Kuba!” – üzente a kubai kormánynak Reina Luisa Tamayo, Orland Zapata Tamayo édesanyja első Amerikában adott sajtótájékoztatóján. Az asszony és összesen tizenegy családtagja június 9-én érkezett meg az Egyesült Államokba, ahova magával hozta fia hamvait is, hiszen szeretné végre tisztességes körülmények között eltemetni. Régóta vártak erre a napra, ugyanis addig nem volt hajlandó elhagyni Kubát, amíg fia földi maradványait nem adták neki oda, viszont a kormány sokáig vonakodott ezt megtenni.

Orlando Zapata Tamayo 35 éves volt, amikor három év börtönbüntetésre ítélték 2003-ban, hatósági közeg megsértése, és engedetlenség miatt. Mivel többször is feljelentést tett a börtönbeli kínzások miatt, büntetése összesen 36 évre gyarapodott.
Hat év elteltével, 2009. december elején Zapata nem bírta tovább, és tiltakozásul éhségsztrájkba kezdett. Édesanyja szerint az őrök azzal próbálták rávenni ennek felfüggesztésére, hogy 18 napig a vizet is megvonták tőle. Ezek után annyira legyengült a szervezete, hogy februárban kórházba kellett szállítani, ám ekkor már késő volt. Hat nap múlva, 42 évesen belehalt az éhségsztrájkba. Az édesanyja előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel vádolta a kormányt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reina Luisa a múlt heti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Kubában egyre közeledik a demokrácia pillanata. „Az emberek egyre kevésbé félnek, úgy hiszem, hamarosan szabadok leszünk. A szabadság és a demokrácia egyre közelednek.”. Az amerikai, illetve kubai ellenzéknek is nagy szerepet tulajdonít ebben a folyamatban, hiszen ő maga is az egyik legaktívabb tagja volt a kubai belső ellenzéknek, az utóbbi évben ikonikus figurája lett Asszonyok fehérben nevű – a politikai elítéltek nőrokonaiból álló – csoportnak. „Innen is támogatni fogjuk őket a családommal. Örökké harcolni fogunk Castroék ellen, akik megölték a fiamat.” Reina Luisa az első pillanattól kezdve előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel vádolta a kubai kormányt, ugyanis elmondása szerint fiát „folyamatosan ütlegeltél és bántalmazták a börtönben”, családtagjait pedig megalázták, amikor látogatóba mentek.

Az egyik újságíró – minden bizonnyal költői – kérdésére, miszerint a Kubai kormány részéről bocsánatot kért-e már valaki tőle, egyértelmű nem volt a válasz. „Az állambiztonság egyik embere anno azt mondta, hogy Orlando Zapata halála elkerülhető lett volna. Számunkra ő az egyik felelős.” – válaszolta José Luis Ortíz, az elhunyt egyik testvére.

A Guillermo Fariñas által két hete kezdett éhségsztrájkra is kitért. „Élve van rá szükségünk, nem holtan, hogy folytatni tudja a kemény harcot, csakúgy, mint a többi testvérünk. Élve van rá szükségünk, hogy megdöntsük Raúl Castro kormányát.” – mondta a 62 éves asszony. A Szaharov-díjas Fariñas, egy ellenzéki társa, Juan Wilfredo Soto feltételezett megölése miatt kezdett a kormány elleni tüntetésbe, ám egy hét után felfüggesztette az éhségsztrájkot, mivel rossz egészségi állapotban lévő ellenzékiek is csatlakozni akartak tiltakozó akciójához.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr672987827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása