Castro demenciában szenved
2010.10.05. 16:00
Guillermo Fariñas, bebörtönzött pszichológus és újságíró állítása szerint Fidel Castro demenciában, azaz időskori szellemi hanyatlásban szenved, legalábbis véleménye szerint a 83 éves Castro legutóbbi nyilatkozatai erre utalnak. A tavasszal több mint négy hónapon át éhség és „folyadék–sztrájkot” tartó ellenzéki a kórházban nyilatkozott az El Mundo spanyol napilapnak.
„Azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt, követői és kritikusai számára is teljesen váratlanul vallott arról, hogy a kubai modell még itt sem működik, hatalmas baklövést követett el.” – támasztotta alá feltételezését Fariñas, aki szerint Castro ezért is szólal fel azóta kevesebbszer nyilvánosság előtt. Hozzátette, hogy a vezetésnek ideje mérlegelni a visszavonulást, hiszen „nagyon nehéz helyzetbe kerültek amiatt, amit a vezetőjük mondott, és ami kétség nélkül szimbolikus értékű a világ legradikálisabb baloldala számára, hiszen olyan helyzetbe hozta őket, amiből gyakorlatilag nincs kiút.”
Fariñas egyébként éhségsztrájkjának köszönhetően került sürgősen kórházba, ahol meg kellett műteni, mivel komplikációk léptek fel az epéjénél. A bevatkozás sikeres kimenetelű volt, és már ki is engedték a kórházból.
Szerző: cecilia valdes
Szólj hozzá!
Címkék: fidel castro éhségsztrájk guillermo farinas kubai modell
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek