„Ez azoknak jó, akiknek van pénze, de hány ember engedheti meg magának Kubában, hogy lakhatási problémáit ingatlanvásárlással oldja meg?” – tette fel a kérdést az Efe riporterének Julio Mederos, 56 éves építész, miután több évtized után, az ingatlanvásárlás reális közelségbe került Kubában. A kormány bejelentése szerint november 10-től megkezdődhet a lakások adásvétele a szigetországban, amely a Raúl által fémjelzett és áprilisban elfogadott reformok egyik legmarkánsabb intézkedése (a gépkocsik adásvételének és a privát vállalkozások engedélyezésével egyetemben).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Nagyon boldog vagyok, eggyel kevesebb gond van a nyakunkban.” – mondta optimistán egy háziasszony, aki már a bíróságot is megjárta egy tripla lakáscserét követően. Az elmúlt évtizedekben ingatlanok csak bonyolult csere-procedúra után cserélhettek gazdát, és a lakók még ekkor sem voltak jogilag tulajdonosai az adott ingatlannak. A reformnak köszönhetően ez megváltozik, hiszen adásvételi szerződés útján a vevő a lakás tulajdonosává válik, azt akár legálisan ki is adhatja, a cserék egyszerűbbé válnak, a lakást pedig át lehet örökíteni valamely családtagra. Donald Trumppá azonban egyelőre senki sem válhat, hiszen a törvény szerint egy személy legfeljebb két ingatlant birtokolhat, egyet, amelyben lakik, illetve egy hétvégi házat, valamely üdülőzónában.

Az ingatlanpiac megnyitása nagy izgalommal várt lépés volt, ám a spanyol hírügynökség tudósítója szerint a megkérdezettek többsége kissé bizalmatlan, ugyanis nem ismerik az intézkedés részleteit. „Sok dolog van, ami még nem tiszta számomra. Általánosságban nagyon jó lépésnek tartom, olyasmi, amire nagy szükség volt, és előbbre visz minket. De még mindig sok az olyan korlátozás, és óvintézkedés, amelyre már nincs szükség.” – fejezte ki bizalmatlanságát egy vállalkozó.

Sokan úgy vélik, hogy a kubaiak többségének nem jelent semmilyen előnyt az intézkedés, mivel csak a szűkebbnél is szűkebb rétegnek van arra pénze, hogy ingatlant vásároljon. A szkeptikusok szerint az engedélyezés mellett a feltételeket is meg kellene teremteni ahhoz, hogy az emberek lakást tudjanak vásárolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr593354544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása