Elían González neve tíz éve sokak számára ismerősen csenghetett, hiszen a világsajtó hónapokig foglalkozott az akkor 6 éves, lélekvesztőn emigráló kisfiú ügyével. Ez már csak egy régi emlék, amelyet hazatérésének tíz éves évfordulója alkalmából elevenítettek fel hazájában, és azon kívül is – adta hírül a Reuters. Kubában nagy ünnepség keretein belül emlékeztek meg a tizenhat éves Elían azóta is vitatott történetéről. 

Több mint egy tucat kubai állampolgár döntött a Miamiba való emigrálás mellett 1999 novemberében, köztük Elían González édesanyja is, aki fiát is magával vitte az útra. A népszerű, ám annál veszélyesebb vállalkozást egy meghibásodott alumíniumcsónakon kísérelték meg, amely az út során felmondta a szolgálatot, ezzel tíz ember halálát okozva. A kisgyermek, és három további társa túlélték a balesetet, de az édesanya az elhunytak között volt. Napokig sodródtak a nyílt vízen, míg el nem érték a floridai partot, ahol halászok mentették ki a túlélőket, majd átadták őket a parti őrségnek.

Mivel a González családnak voltak rokonai az Egyesült Államokban, a Bevándorlási Hivatal (Immigration and Naturalization Service) egy Miamiban élő, apai ági rokonánál, Lázaro Gonzáleznél helyezte el a fiút. Pár nappal ezután, Elían apja felhívta őt, azt állítva, hogy az édesanya az ő tudta nélkül vitte el a fiát Kubából, és szeretné, ha azonnal visszaküldenék a szigetországba. Ám mindezek ellenére Lázaro González és családja úgy gondolta, hogy a gyereknek jobb, ha náluk, illetve Amerikában marad, főleg, hogy a „wet feet, dry feet” törvény - minden kubai állampolgárt, akit a két ország közötti nyílt vízen fognak el visszaküldenek az anyaországba, azokat ellenben, akik elérik az amerikai partokat, befogadják, később pedig politikai menedékjogot is kérhetnek - értelmében akár le is telepedhetett volna. A család miami tagjai mögé felsorakoztak az Amerikában élő kubai emigránsok, míg az apát a kubai kormány támogatta. A két „tábor” valóságos nemzetközi kampányba kezdett, és ez az eset jó alapot szolgáltatott ahhoz – nem lebecsülve a súlyosságát -, hogy a kubai kormány, és az ellenségének tartott amerikai emigránsok ismét felvegyék a kesztyűt.

A rokonok között állandó volt az üzengetés, mely magában foglalt egy állítólagos ajánlattételt, és egy utazást is. Elían nagyanyjai az Államokba repültek, hogy visszavigyék az unokájukat, de eredménytelenül tértek vissza Kubába, ahol ennek ellenére hősként fogadták az asszonyokat. Olyannyira, hogy egy BBC értesülés szerint a kubai bajnokság aznapra szervezett futballmérkőzését is elnapolták, hogy a játékosok és a szurkolók is részt vehessenek az eseményen.

Eközben a Bevándorlási Hivatal értesülései szerint, Lázaro González ajánlatott tett a fiú apjának, miszerint biztosít számára egy házat és egy kocsit, ha elhagyja Kubát, és csatlakozik a fiához Miamiban, ám az érintett tagadta, hogy így akarta volna megvesztegetni a férfit. Nem sokkal később napvilágot látott egy olyan videó, melyen Elían azt üzente édesapjának, hogy szeretne az Egyesült Államokban maradni. Sokak szerint azonban a család manipulálta a fiút, mivel a felvételen hallani egy férfihangot a háttérben, amint éppen instrukciókat ad neki.

A szerencsétlen kimenetelű utat követően pár hónappal megszületett az ügyben az első döntés: a szövetségi bíró márciusban elutasította a rokonok felügyeleti kérelmét, akik fellebbezést ígértek. Rengeteg huzavona után pedig áprilisban meghozták a végső ítélet, miszerint Elíant vissza kell küldeni Kubába, akár a rendőrséget is bevonva, ha a család megtagadná a kiadatást. Ők megtámadták a döntést, és egyezkedni próbáltak, de mindezt igen kevés sikerrel. Ezen a ponton már akkora volt az ügy visszhangja, hogy a rokonok házának környékét ellepték a tüntetők, és a rendőrség. Egy pár nap elteltével azonban végre kellett hajtani a döntést, így április 22-én SWAT kommandósok törtek be a házba, miután senki sem nyitott nekik ajtót. A család az egyik szobában bújt el a gyerekkel, ám végül megtalálták őket a szekrényben, ahol az esetről készült egyik leghíresebb, Pulitzer-díjas kép is készült. A rajtaütést követően Miami Little Havana negyedében zavargások törtek ki, miután a tüntetők az utcákra vonultak.

Két hónappal később, az ügy teljes lezárása után Elían visszatért Kubába, ahol azóta is apjával él, az állam szeretetét élvezve, melyet mi sem fejez ki jobban, mint Fidel Castro, és családjának „barátsága”, illetve egy életnagyságú bronzszobor.

A tízéves évforduló alkalmából rendezett megemlékezésen a tizenhat éves, katonai tanulmányokat folytató fiú elmondta, hogy már megbocsájtott Amerikában élő családjának. „Mindazok ellenére, hogy nem támogattak minket, nincs bennem gyűlölet… Itt összetartunk az emberekkel a városban, akik jobbak voltak hozzám, mint ők, a családom”.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.