A kubai Katolikus Egyház és a kormány tárgyalásainak eredményeként a februárban 85 napos éhségsztrájkban elhunyt Orlando Tamayo családja az Egyesült Államokba emigrálhat. Édesanyja, Reina Luisa Tamayo El Nuevo Heraldnak adott nyilatkozata szerint azonban nem hajlandó elhagyni az országot addig, amíg fia földi maradványait meg nem kapja. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lehetőségről már egy hete tudott a család, amelynek az holguíni püspök vitte a hírt. Az utazást – amely a szülőket és négy gyermeküket érinti -, már korábban is kérvényezte az anya, pontosabban csupán a gyerekei számára akarta elérni, hogy örökre elhagyhassák Kubát, ő maga azonban nem akart volna elmenni. Ám most vagy az egész család utazik, vagy senki. Reina Tamayo azonban kijelentette, hogy addig nem megy sehova, ameddig fia földi maradványait át nem adják neki. Az asszony hozzátette, hogy az egyház azt is felajánlotta, hogy elérik a kormánynál, hogy fiát elhamvasszák, ha elfogadják az ajánlatot, és elutaznak Kubából.

Kubai Emberi Jogi Bizottság elnöke, Elizardo Sánchez szerint ismét egy száműzetési akció szemtanúja a világ, amelynek az a célja, hogy csökkentsék az ellenzékiek számát, és eltűntessék őket mind az utcákról, mind pedig a börtönökből.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr382381118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása