Fidel Castro lemondott a Kommunista Párt vezetői posztjáról
2010.11.25. 11:54
A 84 éves exvezér egészségügyi állapotára hivatkozva múlt héten lemondott pártvezetői posztjáról, írja a granma.cu.
„Nem tudok olyasmit teljesíteni, amire nem tudom rászánni minden időmet az állaptom miatt” – idézték Castrot. Egészsége már két éve is közbeszólt, így közel fél évszázados vezetés után kénytelen volt lemondani az elnöki posztról testvére, Raúl javára, de továbbra is a Kommunista Párt első titkára maradt, egészen mostanáig.
Múlt héten diákok előtt jelent meg, ahol állítólag már hangsúlyozta, hogy nem pátveztőként van jelen. Természetesen megragadta az alkalmat, hogy szóljon pár szót a gazdasági reformokról, amelyek számos változást hozhatnak az ország életében.
Jövő tavasszal a Kommunista Párt megtartja ötödik konresszusát, ahol a reformokon megvitatásán kívül megválasztják az új párttitkárt is.
Sokak szerint minden jel arra mutat, hogy Castro a visszavonulását készíti elő, sőt, már az ország ügyeit illető kérdésekben is egyre kevesebb szerepet vállal, a reformok előkészítésében sem vett részt, véli Oscar Espinosa Chepe független közgazdász.
„A gyakorlatban mást sem csinál, csak a nemtzetközi ügyekről beszél. Régóta nem tevékenykedik párttitkárként...Fidel Castro a visszavonulását készíti elő”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek