A kubaiak közel fele semmilyen pénztámogatást nem kap a külföldön élő rokonoktól, barátoktól, pedig akár havi 10-20 euró is nagy segítséget jelent. Iván García kubai újságíró egy olyan családnál járt, akik kizárólag keresetükből élnek, lássuk hogyan.

„Van, hogy este esszük meg a kenyérfejadagot, mivel gyakran éhesek maradunk vacsora után. Amikor így alakul, másnap reggel már csak egy kávét reggelizünk indulás előtt, semmi mást” – meséli a 72 éves Zenaida Peña, akinek családja a lakosság azon 40%-ába tartozik, amely semmilyen plusz pénzt nem kap külföldről. Lakásukban hét fő és három generáció él egy fedél alatt: Zenaida fia Yosbel, feleségével és újszülött gyermekükkel; lánya Leida, szintén két gyermekével. Egyikük Yara, 15 éves, és abban bízik, hogy sikerül megismerkednie egy külföldivel, akihez hozzámehet és elhagyhatja az országot. Másikuk Leinier, aki még csak 19 éves, de jó úton halad a börtön felé.

„Igaz, hogy szinte minden este rumot iszik, és semmilyen állás nem tetszik neki. De gondolj csak bele, alig keres valamit, ugyanakkor ő is szeretne divatosan öltözködni, szórakozni járni. A titkárnői állásomból nem tudom fedezni a szükségleteit. Persze szeretném, hogy megváltozzon, de megértem a fiam, és más gyerekek motivációját, hogy az italban keresnek menedéket” – mondja Leinier anyja.
Fia azonban nemcsak iszik, hanem jó néhány, a jövőt teljesen kilátástalannak látó fiatalhoz hasonlóan drogozik is. A barátok hétvégén szoktak találkozni, ilyenkor füveznek, vagy a Parkinson-kórban szenvedőknek felírt Parkisonilt szedik, amely alkohollal együtt bevéve hallucinációt, eufóriát idéz elő.

Ő nem nagyon járul hozzá a családi kasszához, de a többiek igen. Nagyanyja 197 pesós nyugdíjból él (ez 8 amerikai dollárnak felel meg), amely egy az egyben elmegy rizsre és zöldségekre. Ebből főzi meg a napi egy meleg ételt a család számára. Zenaida fia, Yosbel jégkását árul az utcán, amivel napi 60 pesót keres. „Minden pénzem ételre megy el. Nagyon aggódom az újszülött fiamért, de a szomszédoknak hála legalább bölcsője már van. Szeretnék összespórolni némi pénzt, hogy tudjak neki venni új ruhákat, meg egy kisautót. Próbálok nem gondolni a másnapra, de nagyon aggaszt a fiam, a feleségem és a családom jövője. Nem tudom, hogy miként lehetne javítani a helyzetünkön” – panaszkodik Yosbel.

„Szeretném, ha tudná a kormány, hogy vannak olyan családok, akik soha nem kapnak egy dollárt sem külföldről. Hogy az a kevés, amit megkeresnek, elmegy rizsre. Alig tudunk úgy táplálkozni, ahogyan kellene. Mivel nem tudom a kiutat ebből a helyzetből, egész nap sorozatokat nézek, a rádiót hallgatom, vagy várok a szerencsére, hátha kihúzzák a számaimat a lottón” – meséli Zenaida, aki szerint igazi gyötrelem naponta hat tányér ételt varázsolni az asztalra, amelyből hamarosan hét lesz, ha a csecsemő is felnőtt ételt kezd enni. Az étrendjük egyébkén sem túl változatos, babot – amely a kubai konyha alapélelmiszere - és húst csak havonta egyszer vagy kétszer esznek, amikor futja rá.

„Raúl Castro gyakran ismételgeti, hogy a bab sokkal fontosabb, mint az ágyú, de kormányzása alatt még nem sikerült elérnie, hogy az alapélelmiszerek mindenki számára elérhetővé váljanak…Azt az ígéretét sem váltotta be, miszerint minden család asztalára jutni fog legalább egy pohár tej naponta. Ha erről megfeledkezett, a Peña család majd emlékezteti rá” – summázza Iván García.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.