Az elmúlt héten több kormányellenes tüntetést is tartottak Kubában, jelezvén, hogy a társadalmi feszültség egyre inkább a robbanás szélén áll az országban.
 

A hétfői diáktüntetés spontán kezdődött, miután félezer egyetemista gyűlt össze Santa Claraban, hogy megnézzék a Real Madrid-Barcelona bajnoki meccset – tudósított Iván García kubai blogger. Három pesot fizettek azért, hogy a Hotel Santa Clara mozitermében megnézhessék a mérkőzést, mire a tervekkel ellentétben egy kubai dokumentumfilmet kezdtek el sugározni. Ezzel egy időben egyébként a szomszédos bárban megkezdték a meccs sugárzását, csak egészen más tarifáért, 5.50 CUC-ért, ami 7 amerikai dollárnak felel meg. A diákok természetesen felháborodtak, hogy nem azt kapták a pénzükért, amiért fizettek, így a jegypénztárnál visszakövetelték a 3 pesót, majd egyre dühösebbek lettek, és olyan kormányellenes szlogeneket kezdtek skandálni, mint „Le fidellel!” „Le a szocializmussal!” és „Szabadságot!” . A hatóságok hamar a helyszínre értek, és kb. 70 középiskolást és egyetemistát tartóztattak le, akiket még aznap este kiengedtek.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Két nappal később Bayamo városban sztrájkoltak a szekerek - amelyek a város legnépszerűbb tömegközlekedési eszközeinek számítanak – tulajdonosai, ugyanis az államnak fizetendő havi „működési engedélyt” 120 pesorol (5,4 USD) pesoról 571 pesora (26 USD) emelték. Ennek értelmében a tulajok megnövelték az utazás költségeit is - 1 pesoról 2 pesora – amelyet az utasok már nem voltak hajlandók kifizetni.
 

A harmadik eset Puero Padreban történt, ahol biciklis taxisok tüntettek, ugyanis megtiltották nekik, hogy a turisták által gyakran használt zónákban várakozzanak, illetve közlekedjenek.
A feszültség valóban kezd az egész országban pattanásig feszülni, minden szinten. Havanna egyik külvárosi, tengerparti diszkójában tömegverekedés tört ki, miután nem akartak valakit beengedni, végül kormányellenes szólamok is elhangzottak.
Az állami televízió híradójának egyik riportjában vidéki termelőket szólaltattak meg, akik nyílt kritikával éltek, mivel a tömegközlekedés akadozása miatt elvesztették az árujuk egy részét.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vezetők és beosztottak között is nőttön nő a feszültség, sok a visszaélés és nincs kontroll. Villa Claraban az állam 300 átmeneti szállást húzott fel a 2001-es Michelle nevű hurrikán pusztítása után, mindezt kétséges eredetű forrásból, rosszul megépítve. A "leleplező sztorit" végül a Granma - a párt hivatalos lapja – egyik munkatársa írta meg.
A helyzet úgy tűnik csak rosszabb lesz, hiszen az emberek rendkívül elégedetlenek, és egyre inkább hangot is adnak ennek. Látszólag teljesen független dolgok is kormányellenes szólamok skandálásában, megmozdulásokban érnek véget, ennél jobb fokmérője nem is lehetne a közhangulatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr102506157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása