Tegnap 72 órás nemzeti gyászt jelentett be a kubai vezetés az észak-koreai diktátor halála miatt. A hivatalos gyász ma reggel kezdődött és csütörtökön ér véget, ez idő alatt az összes kubai zászlót félárbócra eresztik.

A kubai sajtó csak röviden számolt be az Észak-Koreában történtekről: a Granmában csupán annyit írtak, hogy Kim Dzsongil fizikai végkimerülésben halt meg, a Trabajadores ennél már konkrétabb okot, szívrohamot említett a halál okaként. A hatalom várományosának mindkét orgánum Kim Dzsongil fiát nevezte meg. Mindeközben a havannai észak-koreai követség arról tájékoztatta az AFP-t, hogy nyitottak egy gyászkönyvet, amelyben mindenki búcsút vehet a vezetőtől.

„Ők is már jó ideje annak a csábításnak vannak kitéve, mint Észak-Koréában Kim és annak családja, ám ez nem egy járható út.” – mondta Castroékra célozva az El Nuevo Heraldnak Elizardo Sánchez kubai emberi jogi aktivista, aki hozzátette, hogy személy szerint nem gyászol Kim Dzsongil halála miatt, mivel rossz embernek tartja, aki borzalmas bűntetteket követett el népe ellen.

Kuba és Észak-Korea 1960 augusztusa óta ápol diplomáciai kapcsolatot. Jelenleg olajjal, egészségüggyel, biotechnológiával, mezőgazdasággal, oktatással és sporttal kapcsolatos kereskedelmi és együttműködési kapcsolatot tartanak fenn. A legutóbbi diplomáciai érintkezés 2010 novemberében történt, amikor az észak-koreai hadsereg helyettes marsallja, Ri Yong-Ho a karibi országba látogatott, és a hivatalos jelentés szerint Raúl Castróval az országaik közötti kitűnő kapcsolatról beszélgettek. Két évvel korábban pedig a koreai munkáspárt vezetője adózott tisztelettel Fidel Castrónak, aki szerinte kitűnő és különleges baráti kapcsolatot alakított ki Kim Ir Szennel.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr613478204

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Diktátorok lélektana -II- Kim Dzsong Il 2011.12.21. 09:21:55

A diktátorok mindig is lenyűgözték a pszichológusokat. Míg egyes pszichológusok megpróbálják megérteni, mi történik a normális, racionális emberekkel, mi veszi rá őket arra, hogy a szörnyeteggé vált vezetők útjára lépjenek, addig másokat inkább a diktá...

Trackback: Diktátorok lélektana -II- Kim Dzsong Il 2011.12.21. 09:21:55

A diktátorok mindig is lenyűgözték a pszichológusokat. Míg egyes pszichológusok megpróbálják megérteni, mi történik a normális, racionális emberekkel, mi veszi rá őket arra, hogy a szörnyeteggé vált vezetők útjára lépjenek, addig másokat inkább a diktá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása