Az ellenzéki Payá, az Európai Néppárt egyik képviselőjének, Carlos Iturgaiznak írott levelében arra kéri a képviselőket és magát az Európai Uniót, hogy tartsanak ki a Közös Álláspont mellett, mivel az „támogatja azokat a jogokat, és békés változtatásokat, amelyekre a kubaiaknak szüksége van, és amelyeket nekik maguknak kell megalkotni.” A levelet mai felszólalása alkalmával olvassa fel Iturgaiz.

„Szükség van arra, hogy tiszteletben tartsák az állampolgárok emberi és politikai jogait, továbbá arra, hogy szabad, és demokratikus választásokat tartsanak. Hogy szólás és gyülekezési szabadság legyen, hogy szabadon lehessen utazni, dolgozni, és részt venni a gazdasági, politikai és kulturális életben, bármiféle kizárás nélkül.” – folytatódik Payá levele.

Az EU külügyminisztereinek tanácsa október végén ül össze, és várhatóan tárgyalni fognak a Közös Álláspont jövőjéről is, amely 1996-ban annak érdekében jött létre, hogy az EU és Kuba közötti párbeszéd hatására minél hamarabb megkezdődjön az ország demokratikus átalakulása.

 

 

Teljes nevén Oswaldo José Payá Sariñas emblematikus figurája a kubai ellenzéknek. Mélyen vallásos családban nevelkedett, és állítása szerint nagy hatással volt rá, az, ahogy a Castro-rezsim ’59-től fogva nyomást gyakorolt a Katolikus Egyházra. Soha nem lépett be a Kommunista Pártba, sem annak ifjúsági szervezetébe.  A katonai szolgálat azonban kötelező volt, és ennek során érte élete egyik legmeghatározóbb élménye. Egyik alkalommal azt a feladatot kapta, hogy politikai foglyokat szállítson át egy meghatározott helyre, ám ő megtagadta ezt. Büntetésül három évet kellett munkatáborban töltenie. Azóta a kubai rendszer harcos bírálója, 1988-ban megalapította a  Keresztény Felszabadító Mozgalmat, melynek azóta is  vezetője. A mozgalom a kubaiak jogaiért, a politikai változásért, és a fennálló rendszer igazságtalanságai ellen harcol.

Már kétszer is indult - Kubában - a képviselőségért, de egyik alkalommal sem fogadták el kandidátusát. Első alkalommal addig tartották fogva, amíg le nem járt a pályázati határidő.

„Fő műve” az úgynevezett Valera Project, melyet 1988-ban hozott létre több társával együtt, annak érdekében, hogy törvényes változásokat érjenek el, népszavazás által. A kubai alkotmány szerint minden olyan kezdeményezésről népszavazást kell tartani, amelyet 10 000 regisztrált kubai állampolgár támogat az aláírásával. Payá 2002-ben több mint 11 000, 2004-ben pedig 14 000 aláírást gyűjtött össze, azonban a kubai nemzetgyűlés tudomást sem vett róla. A Valera Project a gyülekezési szabadságról, szólásszabadságról, sajtószabadságról, szabad választásokról, privát vállalkozásról,és a politikai foglyok amnesztiájáról kívánt szavazni.

Tevékenységét 2002-ben Szaharov-díjjal jutalmazták, 2010-ben pedig béke Nobel-díjra jelölték. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr752327175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása