A napokban fény derült arra, hogy Hugo Chávez Kubában végrehajtott medenceműtétjét egy rákos daganat eltávolítása követte. A venezuelai elnök állítása szerint jól van, és hálás Fidel Castronak, aki elhalmozza őt figyelmével.

Ha nincs Fidel Castro, akkor betegen tértem volna vissza Caracasba. Nagyon optimisták vagyunk és biztos vagyok benne, hogy ezt is túlélem valahogy.” – nyilatkozta telefonon keresztül Hugo Chávez újabb műtétjére vonatkozóan, amely során egy rákos daganatot távolítottak el a venezuelai elnök testéből. A már hetek óta Kubában lábadozó államfő pénteken jelentkezett be telefonon egy kubai tévéműsorban – a hivatalos bejelentés egy nappal ezelőtt, a venezuelai állami televíziónak eljuttatott videoüzenetben történt -, ahol beszélt medenceműtétjéről, majd az ezt követő, váratlanul diagnosztizált tumor eltávolításáról is.

Chávez június elején érkezett Kubába, hogy végrehajtsák rajta a medenceműtétet, ám ennek során az orvosok találtak egy rákos daganatot is, amelyet egy második operáció során távolítottak el. Már az elnök első műtétjét is homály fedte, hiszen sokáig még utazásának pontos okát sem lehetett tudni, majd az operáció fajtája is rejtély volt, így hamar megkezdődtek a találgatások, miszerint Chávez súlyos beteg. Az idő minden jel szerint ezeket a véleményeket igazolta, bár a tumor eltávolítása során nem lépett fel semmilyen komplikáció, és a venezuelai államfő is nagyon optimista. „Ez majd megerősít… a felépülésem jól halad, ráadásul kiegészítő kezeléseket is kapok, hogy legyőzzék a rákos sejteket, és teljesen meggyógyuljak.” Chávez hangsúlyozta, hogy betegsége ellenére folyamatosan tartja a kapcsolatot a venezuelai alelnökkel, és naprakész országa, illetve egész Latin-Amerika ügyeit illetően. A Mesa Redonda, vagyis Kerekasztal nevű kubai televízióműsorban telefonon keresztül tájékoztatta a kubai népet arról, hogy pénteken beszélt Bolívia, Ecuador, Nicaragua és Argentína államfőivel, akik elsősorban mind arra kérték, hogy adja át üdvözletét Fidel ill. Raúl Castronak, valamint biztosították, hogy „a lehető legjobb kezekben van”. Chávez elmondta azt is, hogy hű barátja Fidel minden nap meglátogatja őt, és ilyenkor hosszasan beszélgetnek.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr333033833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása