Bono a U2 teltházas amerikai koncertjén dicsérte az ismert kubai ellenzékit, Óscar Elías Biscet-t. A férfi mellett már Orbán Viktor is szót emelt.

„Szeretnénk valami olyasmit csinálni, amit eddig még soha.” – kezdte meg Miamiban tartott június végi koncertje közben azt a rövid intermezzot Bono, amelyet a kubai ellenzéki méltatására szánt. „Egy fantasztikus embert, egy orvost, aki sok időt töltött kubai börtönökben, szabadon engedtek. A neve, Dr. Biscet. Szeretném, ha tudnának róla Kubában, hogy ő különleges számunkra, és figyelünk. Emlékezzenek meg róla, és foglalják nevét imáikba.” – mondta az aktivista tevékenységéről is jól ismert zenész a Sun Life stadion 73 ezres közönségének a Walk On című szám közben.

„Amikor felolvasták nekem, hogy mit mondott Bono, rendkívüli boldogságot éreztem, hiszen nagyon jó érzés, amikor valakit egy nép képviselőjének választanak.” – mondta Biscet az El Nuevo Herald újságírójának, aki elsőként értesítette őt arról, hogy a U2 frontembere, dicsérően nyilatkozott róla. „Nagyon megható pillanat volt. A közönségben sok volt a kubai, illetve latin-amerikai rajongó, akik számára örvendetes volt a szolidaritásnak ezen megnyilvánulása.” – nyilatkozta Ana Navarro, a republikánus párt egyik tanácsadója, aki maga is jelen volt a koncerten. „Nagyon megható volt. Ezt az embert az egész világon ismerik, és az említése olyan, mintha fénnyel borítanák be Castro diktatúráját.” – mondta egy jelenlévő diák, aki nyolc éve hagyta el Kubát.

A 49 éves orvos végzettségű Biscet-t idén márciusban engedték szabadon, miután nyolc évet töltött börtönben „Kuba függetlensége és szuverenitása elleni bűncselekmények” miatt. Kálváriája a ’90-es években kezdődött, amikor szót emelt a szigetországban végrehajtott rengeteg abortusz ellen, ezek után 1998 februárja és 1999 novembere között mintegy 27 alkalommal tartóztatták le. Végül 1999 végén három év börtönbüntetésre ítélték egy békés tüntetés megszervezése miatt, majd ezután sem sok időt töltött szabadon, 37 nappal később ismét letartóztatták, és 25 évre ítélték a már fent említett vádak alapján. Nyolc év elteltével azonban szerencséje volt, ugyanis egyike volt annak a mintegy 125 politikai fogolynak, akiket a tavalyi év folyamán engedtek szabadon a kubai katolikus egyház, a spanyol és a kubai kormány között létrejött megállapodás értelmében. Szabadulása óta az általa alapított, emberi jogokkal foglalkozó Lawton Alapítvány elnökeként tevékenykedik, és a Nobel-békedíj egyik lehetséges várományosa, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök nemcsak javasolta a kubai férfit, hanem védelmére és támogatására még 2007-ben védnökséget vállalt. „Magyarország továbbra is fontosnak tartja, hogy Kubában valamennyi politikai elítéltet minél előbb, feltételek nélkül szabadon engedjenek, és olyan változások történjenek az ország jogrendszerében, amelyek kizárják, hogy bárkit politikai meggyőződése miatt zaklassanak, vagy elítéljenek.” - áll egy, a Fidesz honlapján olvasható közleményben.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr893042319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása