Az Egyesült Államok kormánya emberi jogi díjjal jutalmazta az Asszonyok fehérben csoportot a héten, mert munkásságukkal felhívták a nemzetközi figyelmet a kubai politikai foglyok helyzetére illetve a kormány nyomása alatt álltak ki az emberi jogok védelme mellett, írja az elmundo.es.

Nagyon meg vagyok hatva, nem csak magam, hanem a nővéreim miatt is, akik folytatják a politikai foglyok kiszabadításáért folyó harcot.” – nyilatkozta Az Emberi Jogok Védelmezője nevű díjat a csoport nevében átvevő Julia Nuñez. Az Asszonyok fehérben tagjait már egy hónappal ezelőtt értesítették a díjazásról, így időben beadták a kiutazási kérelmet annak érdekében, hogy részt vehessenek a napokban megtartott átadási ceremónián, ám a kormány részéről nem kapták meg a kiutazási engedélyt, csakúgy, mint hat éve, amikor Szaharov-díjjal jutalmazták munkásságukat.
 

A csoport a 2003-as Fekete tavasz után alakult a letartóztatott ellenzékiek nőrokonaiból, akik azóta is rendszeresen szerveznek békés tüntetéseket Havanna belvárosában. Nyolc éve 75 ellenzékit zártak börtönbe „forradalomellenes tevékenység” miatt, ezt az időszakot azóta Fekete tavasznak nevezik. Letartóztatásuk után két héttel nőrokonaik megalapították az Asszonyok fehérben mozgalmat, hogy felhívják a figyelmet a politikai foglyok, és az emberi jogok kubai helyzetére. A mai napig rendszeresen szerveznek békés tüntetéseket, leginkább vasárnaponként menetelnek Havanna belvárosában fehér ruhába öltözve, virágokkal a kezükben.
 

Noha mostanra már mind a 75 ellenzékit szabadon engedték – többségüket az elmúlt évben, a spanyol kormány és a kubai katolikus egyház közbenjárására -, az asszonyok nem hagyják abba a tiltakozást. „Még kb. hatvan ellenzéki van börtönben, akiket ki kellene engedni.” – mondta a mozgalom szóvivője, Laura Pollán, hozzátéve, hogy hamarosan elkészül a még börtönben lévő ellenzékiek nevét tartalmazó lista.
 

Az amerikai külügyminisztérium másik díjazottja az ammani amerikai nagykövet, Stephen Beecroft volt, aki sokat tett az emberi jogok védelmének előmozdításáért Jordániában.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr292852739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása