Kubai informatikus hallgatók disszidáltak egy Amerikában rendezett tanulmányi verseny után. A két diák egymástól függetlenül, de ugyanazon a napon szökött meg az amúgy szigorúan felügyelt delegációtól, majd hetekig rokonoknál bujkáltak.

Megszöktem. Megvártam a legalkalmasabb időpontot, és köddé váltam.” – mesélte az El Nuevo Heraldnak a 23 éves Luis Ángel Giró Valdés. A Havannai Egyetem informatika és matematika szakán tanuló diák Otto Alberto León Negríhez hasonlóan május 30-án tűnt el a kubai delegációból, ám szökésüket egymástól függetlenül tervezték meg, útjaik később keresztezték egymást. Az informatikus hallgatók egy nemzetközi programozási versenyre érkeztek az Egyesült Államokba, amelyen számos fiatal vett részt a világ minden tájáról. A Collegiate Programming Contest néven futó programsorozat nagy lehetőségnek számít, ugyanis a legjobbaknak ösztöndíjakat ajánlanak fel különböző nívós egyetemeken.

A rám váró lehetőségeket mérlegelve döntöttem a szökés mellett. Egy jónevű egyetemre szeretnék járni, de tettem természetesen nem függetleníthető a bennem lakozó szabadságvágytól sem. A kubai fiatalság rengeteget változott, annak ellenére, hogy még mindig erős félelem él bennük.” – nyilatkozta a 21 éves Alberto León, aki - míg a többség a záróvacsorán vett részt -, kihasználta a felügyelők figyelmetlenségét, magához vette az előzőleg összekészített útiholmiját, és este 8 órakor távozott szállásukról, a Peabody Hotelből. Egy utcai fülkéből felhívta Floridában élő rokonait, akiknél később heteken keresztül bujkált.

A másik disszidens, Luis Ángel Giró meg sem várta, hogy a delegáció elinduljon a vacsorára, az arra való készülődés közben surrant ki a szállodából délután 6 órakor, majd ő is a közelben élő rokonaihoz fordult. A tanulást ő sem akarja abbahagyni, sőt, állítása szerint a tudásvágy volt szökésének az egyik mozgatórugója. „Amikor olyan területen tanulsz, mint az informatika - amely napról napra fejlődik -, mindig naprakész szeretnél lenni. Azt hiszem ez volt a fő ambíció.

A fiúk informatikusként könnyebb helyzetben voltak, mint más, külföldi tanulmányúton résztvevő egyetemisták, ugyanis őket általában kevésbé ellenőrzik, és nagyobb szabadságot kapnak az ilyen alkalmakkor, nem úgy, mint a sportolók, akiket ellenben nagyon szigorúan figyelnek, szinte hermetikusan elzárják őket, legtöbbször még a sajtónak sem nyilatkozhatnak.

Míg a programozási versenyen való kubai részvételt széleskörűen propagálták a szigetországban, addig a fiatalok eltűnéséről sem a hatóságok, sem pedig a hivatalos médiumok nem adtak hírt eddig. Az állami televízió által a fiúk visszatérése után tervezett exkluzív interjú azonban minden bizonnyal elmarad.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr33000947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása