A férfit 2007-ben ítélték el, 50 napja pedig éhségsztrájkba kezdett a börtönbeli embertelen körülmények miatt - korábban nemi erőszakkal és kínzással vádolta meg a börtön alkalmazottait. Ezúttal családja készített egy videoüzenetet, melyben arra kérik a kormányt, hogy kegyelmezzen Luquenak, ugyanis attól tartanak, hogy a férfi úgy végzi majd, mint Orlando Zapata, aki belehalt a több hónapig tartó sztrájkba.

„A testvéremnek súlyos az állapota, egy fegyenctelepen van,és semmit sem tudunk róla. Nagyon szépen kérem, segítsenek őt kijuttatni onnan, mert nem akarom, hogy vele is az történjen, mint ami Orlando Zapataval.” – mondta Njurka Luque, José nővére. Családjával együtt azért harcolnak, mert a fizikus végzettségű férfi már letöltötte a kiszabott büntetést - több mint egy hónapja -, de eddig még nem engedték ki a börtönből.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Ő csak igazságot akar, hiszen már régen ki kellett volna, hogy engedjék. Kétségbe vagyok esve, nem tudom, hogy kihez forduljak. Ezért kérem az emberi jogi szervezeteket, hogy segítsenek!(...) Igazságot akarunk, csak az a baj, hogy csöndben kell maradnunk, különben megtorlásokra számíthatunk. A testvérem azért döntött így, mert azt akarja, hogy igazságot szolgáltassanak a történtekért. Nem akarom, hogy ismét börtönbe kerüljön, mert meg akarják ölni, végezni akarnak majd vele.” – tette hozzá elkeseredetten a nővére.

Luque felesége szintén kihangsúlyozta, hogy férje egészségileg kritikus állapotban van, ezért szeretné, ha kórházba kerülhetne, majd pedig szabadon engednék, hiszen már rég letöltötte büntetését.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr752334889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása