Az Egyesült Államok külügyminisztériuma pénteken egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben kihangsúlyozta, hogy Alan Gross amerikai állampolgár egy éve tartó börtönbüntetése hatalmas akadály a két ország viszonyának rendezésében – írja az elmundo.es.
 

December 3-án volt egy éve, hogy a 60 éves Grosst kémkedés vádjával letartóztatták, azóta tartják fogva egy kubai börtönben. Az Amerikai Ügynökség a Nemzetközi Fejlődésért (USAID) munkatársaként dolgozott a szigetországban, és éppen számítógépeket, mobiltelefonokat és más elektronikai eszközöket osztott szét egy közösségben, amikor elfogták.
 

 

„Sok idő telt el azóta, a hatóságoknak már el kellett volna engednie őt. Egy éve sínylődik egy kubai börtönben, és a kubai kormány még mindig tartozik a bizonyítékokkal, illetve annak magyarázatával, hogy tulajdonképpen miért is tartják fogva.” – mondta a külügyminisztérium szóvivője. Hillary Clinton mellett emberi jogi szervezetek is harcolnak Gross szabadon engedéséért.
 

Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter utoljára júniusban nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, amikor kifejezte, hogy Grosst azért zárták börtönbe, mert „megsértette a kubai törvényeket, és súlyos bűnöket követett el az országban” az Egyesült Államok kormányának megbízásából. Hozzátette, hogy az ügy egyelőre nyomozás alatt áll, az amerikai férfinak biztosítva van a védelme, állandó segítséget kap a konzulátusról, ráadásul a családjával is tarthatja a kapcsolatot.
 

Az USA-ban egyébként felröppentek olyan hírek, miszerint Grosst kicserélhetik arra az öt kubaira, akiket kémkedés vádjával tartóztattak le még 1998-ban.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr472506184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása