Az Asszonyok Fehérben a kubai kormányt okolja vezetőjük súlyos betegségéért. Laura Pollán jelenleg is intenzív osztályon fekszik, állapota lassan javul.

„A kormányt, az állambiztonságot, és az orvosokat tesszük felelőssé Laura megromlott egészségi állapotáért.” – nyilatkozta az AFP-nek Berta Soler a mozgalom szóvivője, miután közel negyven nőtársával felvonulást tartott Havannában. Az Asszonyok Fehérben 63 éves vezetőjét pénteken szállították a havannai Calixto García kórházba, miután légzési nehézségekre panaszkodott. A problémát feltehetően egy vírus okozta, amelynek következtében Laura Pollán egészen a tegnapi napig súlyos állapotban volt, és bár hétfőn a javulás jeleit észlelték az orvosok, továbbra is az intenzív osztályon ápolják. Berta Soler szerint eddig nem sikerült rájönni, hogy pontosan milyen vírus támadta meg Pollán szervezetét, aki egyébként is diabétesszel illetve magas vérnyomással küzd. A szóvivő még hozzátette, hogy meglátása szerint az orvosok szándékosan „késleltetik a pontos diagnózis felállítását”. Pollán férje – volt politikai fogoly, a 75-ök csoportjának egykori tagja - elismerte, hogy kissé nehézkesen mennek a dolgok, de ugyanakkor pozitívan nyilatkozott a feleségét kezelő orvoscsoportól, akik „mind szakmailag, mind pedig emberileg jól teljesítenek”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Szaharov-díjas Asszonyok Fehérben mozgalom 2003-ban, az ún. Fekete Tavaszt követően alakult, miután a kormány egy letartóztatási hullám keretén belül 75 ellenzékit zárt börtönbe. Az értelmiségiekből álló csoport tagjait több éves ill. évtizedes börtönbüntetésre ítélték, amelyre reagálva alakult meg a politikai foglyok nőrokonaiból álló Asszonyok Fehérben, amely azóta is minden héten békésen tüntet Havanna utcáin. Miután – a spanyol és a kubai kormány, valamint a kubai katolikus egyház között létrejött megállapodás eredményeként - idén az utolsó foglyot is szabadon engedték, aki egykoron a 75-ök csoportjának tagja volt, a nők az emberi jogok tiszteletben tartásáért, és az azóta bebörtönzött politikai foglyok szabadon engedéséért tüntetnek tovább.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr433296882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goluboyvagon 2011.10.12. 15:00:44

A very recent tweet:

" Laura Pollan, hemoglobina 6, azucar 15, fiebre 38,5 C todavia "muy grave", ya detectaron uno de los virus "sincicial" respiratorio"

from Yoani's (Sanchez)Twitter account
süti beállítások módosítása