Fidel Castro születésnapján mondta ki a boldogító igent egy transzszexuális nő és egy meleg férfi Havannában. Esküvőjük mérföldkőnek számít a kommunista országban.

„Nagyon boldogok vagyunk, és tisztában vagyunk vele, hogy ez nagy előrelépés a meleg közösség számára.” – nyilatkozta az El Nuevo Heraldnak Ignacio Estrada, az újdonsült férj. Ugyan Kubában nem engedélyezik, hogy meleg párok házasságot kössenek, ám a nemi átalakító műtétek 2007 óta legálisak, így az Alexisként született Wendy a törvény színe előtt már nőnek számít. A 37 éves Iriepa volt az első - és államilag finanszírozott - nemi átalakító műtéten átesett személy, aki kivételes helyzetét annak is köszönhette, hogy éveken keresztül abban a szexuális neveléssel foglalkozó központban dolgozott, amelyet Raúl Castro lánya, a szexológus végzettségű Mariela Castro vezet. Viszonyuk azonban a közelmúltban megromlott, Iriepa fel is mondott munkahelyén, ugyanis Mariela Castro állítólag nehezményezte vőlegénye ellenzéki nézeteit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Ez egy születésnapi ajándék Fidel Castronak, hogy emlékeztessük mindazokra a kegyetlenségekre, amelyet a kubai meleg közösség tagjai ellen követett el az elmúlt hatvan évben.” – indokolta a dátumválasztást Estrada, ugyanis a lagzit Castro 85. születésnapján tartották. Az ’59-es forradalom után a homoszexualitás gyanús és tiltott dolognak számított, a szerencséseket csupán a munkahelyükről rúgták ki, a kevésbé szerencséseket munkatáborba küldték vagy emigrációba kényszerítették. Ezt az időszakot örökíti meg - Javier Bardem főszereplésével – a Mielőtt leszáll az éj c. film, amely Reinaldo Arenas író tragikus életét dolgozza fel.


Maga Castro is többször nyilatkozott úgy az utóbbi években, hogy hiba volt a melegek üldözése, unokahúga pedig igazi élharcosnak számít a melegek jogait illetőn. Évek óta kampányol az egyneműek házasságának legalizálásáért, a homofóbia ellen, ám sokak szerint csupán ki akarja sajátítani a mozgalmat. Ezt igazolja szerintük az is, hogy néhány hónapja Castro külön melegfelvonulást szervezett Havannában, amelyen azonban nem vettek részt ellenzékiek. Az elnök lányát erre az esküvőre sem hívták meg, aki azzal gyanúsította meg riválisait, hogy washingtoni pénzből építik a demokráciát Kubában.

„A kormány az esküvőmet is átpolitizálja. Nem akartam, hogy politikai cirkusz váljon belőle. Ez életem legboldogabb napja.” – mondta Iriepa.

Az esküvő igazi médiaesemény volt, amelyen számtalan újságíró, a kubai LMBT közösség tagjai, illetve jópár ellenzéki is részt vett. A kubai mindennapokat megörökítő, nemzetközileg is elismert blogger Yoani Sánchez volt az egyik nyoszolyólány. „Nagyon pozitív! Kuba most olyan, mint az eszmék kaleidoszkópja… Már csak az hiányzik, hogy véget érjen az elnyomás.” – írta Twitteren Sánchez. A minap kemény retorziókat szenvedett Asszonyok Fehérben csoport néhány tagja is részt vettek a ceremónián.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr263192593

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Melegként, párban 2011.09.03. 22:39:22

Szűcs Balázs Légy az otthonom című  könyvének bemutatóján került szóba a téma, vajon mennyire és miben különböznek a meleg párkapcsolatok a heterókétól. Innen ihletet kapva jutottam el arra...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása