Juan Carlos Herrera nemrég szabadon engedett, majd Spanyolországba szállított politikai fogoly vissza akar térni Kubába, ugyanis szeretné elkerülni a spanyol kormány „retorzióit”, amely szerinte azokat éri utol, akik hangot adnak elégedetlenségüknek.

„Spanyolország kellene, hogy legyen a második hazánk, ezzel szemben eddig csak ellenségesen bántak velünk.” – mondta Herrera, aki családjával tavaly augusztusban érkezett az országba. Állítása szerint a spanyol kormány bosszút áll mindazokon, akik kritizálni merik a spanyol vezetés Kupa-politikáját, vagy azt, ahogy levezényelték a 75-ök csoportjának szabadon engedését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Juan Carlos Herrera

A férfira 74 társával együtt egy tömeges letartóztatási hullám keretein belül csaptak le még 2003 tavaszán, majd többségüket több évtizedes börtönbüntetésre ítélték, azonban a spanyol kormány és a kubai katolikus egyház közbenjárására, az elmúlt évben szabadon engedték a még börtönben lévő ellenzékieket, 52 főt. Nagy részük Spanyolországba utazott – a kormány nemcsak felajánlotta ezt a lehetőséget, de erősen szorgalmazta is az országban maradással szemben -, akik viszont Kubában maradtak, csak egy speciális státusz fejében tehették meg ezt, amely szerint büntetésüket nem törölték el, csupán felfüggesztették, így bármikor visszahívhatók.

A disszidensek egy része nem pusztán az ellenséges morálra panaszkodott, hanem a szűkös anyagiakra is. Herrera 577 eurót kap havonta a spanyol kormánytól, amelyből egy ötfős családot kell eltartania, ráadásul a tömegközlekedési támogatást is megvonták tőle, és elmondása szerint a mai napig nem indokolták meg, hogy miért. Szerinte ezzel a „helykorlátozással” azt akarják elérni, hogy ne tudjon sajtótájékoztatókon részt venni, és belefolyni a két ország közötti politikai eszmecserébe. Az induláskor megígért politikai menedékjogról sem mondtak eddig semmit, holott már 8 hónapja tartózkodik Spanyolországban, és hivatalosan már meg kellett volna kapnia, így ebből a szempontból meg van kötve a keze. „Nem vállalhatok munkát, és nem vehetek részt tanfolyamokon sem. Nemcsak az országba vagyok bezárva, hanem a saját otthonomba is.” – mondta a férfi, aki élete legrosszabb döntésének nevezte azt, hogy Spanyolországot választotta.

Herrera, elmondása szerint soha nem akarta elhagyni Kubát, azonban rossz egészségi állapota, illetve a kubai kormány által előállított patthelyzetben ez tűnt a legjobb megoldásnak. Mostanra azonban annyira elkeseredett, hogy - noha szíve szerint valamelyik másik európai, vagy latin-amerikai országba költözne -, akár Kubába is visszamenne, ha nem adódik más lehetőség.

Közben ismét ellenzékieket tartóztattak le Kubában. Hétfőn 7 személyt vettek néhány órára őrizetbe, ketten közülük a 75-ök csoportjának nemrég szabadon engedett tagjai, Ivan Hernández és Félix Navarro. A férfiaknak azért is nagy kockázattal jár egy letartóztatás, mert a speciális státusz értelmében bármikor felszólíthatják őket teljes büntetésük letöltésére.

Hernández azt nyilatkozta az El Mundo-nak, hogy akkor tartóztatták le, amikor saját matanzasi otthonából Navarro lakására tartott egy gyűlésre. A rendőrök is emlékeztették speciális státuszára, és, hogy akár komolyabb következményei is lehettek volna annak, hogy letartóztatása pillanatában azt kiabálta: „éljenek az emberi jogok!”.
Több ellenzéki is azon a véleményen van, hogy a sorozatos letartóztatásokkal, illetve azzal, hogy a 75-ök csoportjának nagy részét Spanyolországba telepítették, a kormány „ki akarja véreztetni az ellenzéket, hogy elkerüljék a társadalmi robbanást.” – mondta egyikük, Juan Antonio Bermúdez.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr722824751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása