Az Egyesült Államok elnöke hispán médiumok képviselőinek nyilatkozott a kubai helyzetről, amely Obama szerint még mindig nem kielégítő, a mostaninál erőszakosabb intézkedésekre van szükség, írja az elmundo.es.

„Annak ellenére, hogy a kubai kormány nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági folyamatok könnyítése érdekében lazítani fog a gazdaságpolitikán, nem láttunk erre utaló, kellőképpen agresszív intézkedéseket.” – nyilatkozta Obama hétfőn, egy latin újságírók számára tartott kerekasztal beszélgetésen a Fehér Házban. Ugyan elismerte, hogy a Raúl által fémjelzett reformok hoztak némi változást a szigetországban, ezeket mégsem találta elég agresszívnak. „Az életszínvonal nem változott jelentősen, vagy éppenséggel romlott, a szabadságot pedig még mindig korlátozzák…kifejezetten azokban az esetekben, amikor szabadon kellene engedni a politikai foglyokat, vagy megadni az embereknek a lehetőséget, hogy elmondják amit gondolnak.” Obama ezt követően nemzetközi kontextusba helyezte a kubai valóságot: „A világ minden pontján több szabadságot követelnek az emberek. Hatalmas változásoknak lehettünk szemtanúi a Közel-Keleten az elmúlt fél évben. Manapság alig vannak kommunista országok a világon, de ott van az a kis sziget, amely megrekedt a ’60-as években.” Mindezek ellenére Obama optimistán nyilatkozott a jövőt illetően, hiszen véleménye szerint „a változások végbe fognak menni.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az amerikai elnök pozitívan ítélte meg az USA Kuba-politikáját is, amely szerinte igyekszik mind nagyobb szabadságot teremteni a szigetországban, a lassú közeledés Kuba felé – a banki átutalások engedélyezése ill. az utazások könnyítése – eddig jó stratégiának bizonyult. „Úgy véljük, hogy ezek a megfelelő lépések, hiszen így a Kubában élőknek vannak más pénzügyi forrásaik, találkozhatnak (külföldön élő) családtagjaikkal, új eszmékkel ismerkedhetnek meg, és van rálátásuk arra, ami Kubán kívül folyik.”
Magasrangú amerikai politikus pedig nem beszélhet úgy a kubai helyzetről, hogy ne kommentálná a tizenöt évre ítélt amerikai üzletember, Alan Gross esetét. „Többször követeltük már Gross szabadon engedését, és bármit megteszünk azért, hogy ezt el is érjük.”.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivacubalibre.blog.hu/api/trackback/id/tr383226497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása