Kubai, valamint Amerikában és Spanyolországban élő kubai ellenzékiek összefogásával született meg az a levél, amelyben Raúl Castrót három politikai fogoly szabadon bocsátására szólítják fel a nemzetközi erők. Ivonne Mallezát és férjét Ignació Martínezt, valamint Isabel Alverezt néhány napja tartóztatták le, miközben békésen tüntettek a kormány ellen Havanna utcáin.

„A kormány ellen szavukat felemelő békés kubaiak elnyomása és bebörtönzése sérti az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, ennek ellenére még mindig bevett gyakorlat Kubában. Ebben a konkrét esetben nemcsak az érintettek személyes szabadsághoz való jogát sértették meg, hanem vélemény és gyülekezési jogukat is(…)ezért felhívást intézünk a kubai kormányhoz és kérjük, hogy vessen véget az igazságtalanságoknak, az önkényeskedésnek, és feltétel nélkül engedjék szabadon a három bebörtönzöttet.” – olvasható a négy nappal ezelőtti felhívásban, amelyet az Asszonyok Fehérben csoporton kívül több emberi jogi szervezet támogat. A petíció szerzői a nemzetközi közvélemény figyelmét is szeretnék felhívni, „hogy kifejezze szolidaritását az ártatlanul bebörtönzött emberekkel szemben”.

Ivonne Mallezát és társait november 30-án tartóztatták le, miután az asszony kormányellenes transzparenseket lobogtatott és azt skandálta, „Legyen, már vége a Kubában tapasztalható nyomornak, éhínségnek és szegénységnek!”. Az El Nuevo Herald tudósítása szerint sok járókelő figyelte a tüntetést, sőt volt, aki csatlakozott, köztük Alvarez is. A tüntetés kezdete után nem sokkal azonban megjelent a rendőrség és elvitte Mallezát, annak férjét Martínezt, valamint a demonstrációhoz menet közben csatlakozó Alvarezt is. Letartóztatásuk közben szemtanúk szerint az összeverődött tömeg egy emberként kezdte kiabálni, „szabadság!” „szabadságot!”. Úgy tűnik Malleza egyre erősödő aktivizmusát – letartóztatása napján már majdnem két hete éhségsztrájkolt - még csírájában akarták elfojtani, és ez sikerülhet is, hiszen akár öt éves börtönbüntetésre is ítélhetik a 33 éves nőt.

Egy nagyszerű kubai blogger, Iván García segítségével most bepillantást nyerhetünk abba, hogy közel három évtizedes tiltás után, hogyan ünneplik a karácsonyt ma Kubában.

Diegónak már szinte mindent sikerült beszereznie 24-i családi vacsorához: egy formás kis malacot, amelyet az udvarban sütött meg, valamint néhány üveg rumot meg sört, a tradicionális csemegének számító turrónra és szőlőre azonban már nem maradt pénze. „Akárhogy is, de jól fogom magam érezni.” – mondta néhány nappal ezelőtt a 35 éves vállalkozó, aki családjával eddig minden évben megünnepelte a szentestét, akár engedélyezve volt, akár nem. Diegóhoz hasonlóan, a kubaiak többsége valamilyen módon tartja a karácsonyi hagyományokat, ilyenkor ők is összegyűlnek a családi asztal körül, előveszik az ünnepi terítéket és megfőzik az ünnepi fogásokat – rizst, fekete babot, sült banánt, salátát, és természetesen sült malacot.

A karácsonynak Kubában is hagyománya van, ezt még Fidel Castro tiltó rendelete sem tudta megakadályozni annak idején – a diktátor 1969-ben eltörölte az ünnepet, mégpedig azzal az indokkal, hogy a 25-i munkaszüneti nap megtöri a munkát a cukornádföldeken, nagy bevételkiesést okozva ezzel az országnak -, hiszen a többség nem változtatott szokásain, és ha kifelé nem is mutatták, de otthonaikban ünnepi volt a hangulat decemberben. Lévén a képmutatás a diktatúrák és a diktátorok egyik sajátos jellemzője, a vezetés természetesen nem foglalkozott a cukornádföldekkel és a veszteséggel, így a karácsonyról ők sem mondtak le.

„A Castro rezsim cinikusan viselkedett. Emlékszem az egykori kommunista pártvezér, Blas Roca házában nagy popmában várták a szentestét, import borokkal, szőlővel, édességekkel és sült malaccal. Gyakran Fidel Castro is beköszönt éjfél környékén, olívazöld uniformisában buzdító beszédeket tartott, amelyet csöndben kellett végighallgatnunk, hiszen a vezér beszélt.” – emlékszik vissza García, akinek családja közeli kapcsolatban állt Rocaval. Míg az emberek a ház valamelyik sötét sarkában állították fel fájukat, hogy a fényeket ne lehessen látni, addig a vezetés tagjai szemérmetlen pompában ünnepeltek. Persze az átlagember mit sem tudott erről, örültek, hogy egyáltalán úgy-ahogy karácsonyozhatnak. Még a speciális periódusnak nevezett egyik legkeményebb időszakban – a ’90-es évek eleji, szovjet blokk felbomlását követő kubai gazdasági válság idején – is megtalálták az emberek a módját, hogy ünnepeljenek karácsonykor.

Igazi változást csak II. János Pál Pápa 1998-es látogatása hozott, amelyet követően Castro „visszaállította” a karácsonyt, a hivatalos médiumok ugyanakkor a mai napig nem utalnak semmilyen formában az ünnepekre, csupán a hotelekben és éttermekben látni karácsonyi dekorációt. Bár az emberek már nyíltan ünnepelnek, a karácsonyi hagyományok megtartása, az ünnepi fogások beszerzése logisztikailag és pénzügyileg is nehéz dolog. A hús, a bab és a rizs alap, esetleg egy kis kubai borral, sörrel vagy rummal leöblítve, de a spanyol bort, a turrónt vagy a szőlőt már csak a jobb anyagi helyzetben lévők engedhetik meg maguknak.

Tegnap 72 órás nemzeti gyászt jelentett be a kubai vezetés az észak-koreai diktátor halála miatt. A hivatalos gyász ma reggel kezdődött és csütörtökön ér véget, ez idő alatt az összes kubai zászlót félárbócra eresztik.

A kubai sajtó csak röviden számolt be az Észak-Koreában történtekről: a Granmában csupán annyit írtak, hogy Kim Dzsongil fizikai végkimerülésben halt meg, a Trabajadores ennél már konkrétabb okot, szívrohamot említett a halál okaként. A hatalom várományosának mindkét orgánum Kim Dzsongil fiát nevezte meg. Mindeközben a havannai észak-koreai követség arról tájékoztatta az AFP-t, hogy nyitottak egy gyászkönyvet, amelyben mindenki búcsút vehet a vezetőtől.

„Ők is már jó ideje annak a csábításnak vannak kitéve, mint Észak-Koréában Kim és annak családja, ám ez nem egy járható út.” – mondta Castroékra célozva az El Nuevo Heraldnak Elizardo Sánchez kubai emberi jogi aktivista, aki hozzátette, hogy személy szerint nem gyászol Kim Dzsongil halála miatt, mivel rossz embernek tartja, aki borzalmas bűntetteket követett el népe ellen.

Kuba és Észak-Korea 1960 augusztusa óta ápol diplomáciai kapcsolatot. Jelenleg olajjal, egészségüggyel, biotechnológiával, mezőgazdasággal, oktatással és sporttal kapcsolatos kereskedelmi és együttműködési kapcsolatot tartanak fenn. A legutóbbi diplomáciai érintkezés 2010 novemberében történt, amikor az észak-koreai hadsereg helyettes marsallja, Ri Yong-Ho a karibi országba látogatott, és a hivatalos jelentés szerint Raúl Castróval az országaik közötti kitűnő kapcsolatról beszélgettek. Két évvel korábban pedig a koreai munkáspárt vezetője adózott tisztelettel Fidel Castrónak, aki szerinte kitűnő és különleges baráti kapcsolatot alakított ki Kim Ir Szennel.

Az Amerikában élő kubai disszidenseknek köszönhetően múlt héten fényárban úszott Havanna part menti sétánya. Az emberi jogok világnapján üzentek ily módon, és biztosították a kubai ellenzéket, hogy velük vannak.

„Az eső és a folyamatos letartóztatások ellenére a hajóról fellőtt tűzijáték nagyon jól látszik. Havanna tele van fényekkel, de emberi jogoknak híján van.” – írta egy Twitter üzenetben az ismert blogger, Yoáni Sánchez.
A hajón 60 ember utazott, mind a Demokrácia Mozgalom nevű, Amerikában élő kubai ellenzékiekből álló csoport tagjai. Már rég óta terveztek egy ilyen akciót, de a feltételek eddig nem voltak adottak. Múlt hét pénteken azonban sikerült a megfelelő hajót megtalálniuk, és miután indulás előtt imádkoztak és elénekelték a kubai himnuszt, elindultak a kikötőből, és meg sem álltak addig, amíg csupán fél mérföld választotta el őket a kubai vízektől. A szigetországtól 12,5 mérföldre ringatózó hajóról aztán este elkezdték a – Szabadság Fényeinek nevezett - tűzijátékok fellövését, amelyet az esős idő ellenére jól lehetett látni a Malecónról, Havanna híres part menti sétányáról.

Az esemény főszervezője, Ramón Saúl Sánchez elégedetten nyilatkozott az El Nuevo Heraldnak, ugyanis elmondása szerint elérték a céljukat, és a gesztus, miszerint támogatják a kubai belső ellenzéket, elért a címzettekhez.

A Malecónon viszonylag sokan látták az égi jelenséget, nagy részük feltehetően tudta, hogy mi fog történni az emberi jogok világnapján, bár az ellenzékiek szerint a hatóságok minden erejükkel azon voltak, hogy ellehetetlenítsék a kommunikációt: sokak telefonját már délután blokkolták, a tűzijáték után pedig még többen panaszkodtak erre. A letartóztatások szintén gyakoriak voltak, több tucat embert zártak börtönbe, így véve elejét a szervezkedésnek.

A kormány természetesen nem hagyta szó nélkül a történteket, amelyet provokációnak neveztek, és biztosítottak róla mindenkit, hogy már Washingtonnak is kifejezték nemtetszésüket.

Bár most nem történt ilyen eset, a hajón állítólag bárkit szeretettel vártak, aki úszva próbált volna elmenekülni Kubából. Néhány napja azonban öt ember járt szerencsétlenül, miután hajójuk 30 mérföldre Havanna északi részétől elsüllyedt, és mind az öt menekülő vízbe fulladt.

A kubai kormány néhány napja útjára indított egy Facebook-kópiát, amely nem meglepő módon erősen korlátozott, és csak a nemzeti hálózaton keresztül érhető el. A vezetés azt reméli, hogy a közösségi oldal hamar „a kubai egyetemisták virtuális találkozóhelyévé válik” – írja a La Chiringa nevű blog.

Bár biztosat nem lehet tudni, a sokak által kormány site-nak vélt blog szerint a kezdeményezés az oktatási minisztériumhoz köthető, hiszen főként az egyetemistáknak akarnak vele kedvezni. A RedSocial nevű, Facebookra erősen hajazó oldal kizárólag a kubai nemzeti hálózaton keresztül érhető el, bár a blog szerzője szerint külföldről is meg lehet nyitni, ez eddig nem sikerült. Az érdeklődés állítólagos hatalmas volt, így néhány órával indulása után, a rendszer össze is omlott.

„Ezt a rezsimnek hozták létre, nem a kubaiaknak.” – véli az ismert emberi jogi aktivista, Elizardo Sánchez. A férfi hozzátette, hogy nem hisz a helyi Facebook sikerében: „Van egy barátnőm, aki kapott meghívót az oldalra, de végül nem regisztrált, mert még az e-mail fiókja jelszavát is meg kellett volna adnia.”

Kubában nem ez az első netes koppintás: egy éve létrehozták a Wikipediára megszólalásig hasonlító EcuRedet, amely egy hivatalos közlemény szerint a célból jött létre, hogy rendszerezzék a már meglévő netes tartalmakat. Természetesen az Egyesült Államoknak is jutott egy szócikk, ebben „korunk birodalmaként” jellemzik az USA-t.

Kuba egyike azon országoknak, ahol a legkomolyabban korlátozzák az internethasználatot, az amerikai kontinensen itt a legalacsonyabb az internet-hozzáférés, hiszen csak az állami szférában dolgozók és a diákok szörfözhetnek - komoly cenzúra mellett - legálisan a világhálón munkahelyükről, valamint az iskolákból. A Riporterek Határok Nélkül szerint Kubában hasonló mértékben felügyelik a világhálót, mint Kínában, Észak-Koreában vagy Iránban.

A külföldiek – és külön engedéllyel rendelkező helyiek – ugyan használhatják a lassú kapcsolattal rendelkező internetkávézók vagy hotelek számítógépeit, ám igencsak borsos áron: egy órás – korlátozott – netezés 8 és 12 amerikai dollár között mozog (a kubai átlagfizetés kb. 20 dollár). A feketepiacon az internet-biznisz is virágzik, könnyen hozzá lehet jutni hozzáférési kódokhoz, ám aligha sokan engedhetik meg maguknak, hogy 40-50 dollárt költsenek ilyesmire.

„A demokrácia egészen addig nem köszönthet be Kubában, amíg a rasszizmus kérdését meg nem oldják.” – nyilatkozta az Efe-nek Juan Benemelis, kubai külpolitikai szakértő, aki szerint a Castro rezsim a múltban is diszkriminálta a fekete lakosságot, és ez a jelenben sincs másképp. „A feketékkel szembeni előítélet a problémák gyökere, és amíg ez nem oldódik meg, addig nem lesz demokratikus előrelépés az országban.” Benemelis könyvének - El miedo al negro (A feketétől való félelem) -amerikai bemutatóján nyilatkozott a rasszizmus témájáról, és hozzátette, hogy az ország szakértőinek nem szabadna hátat fordítani a faji és nemi problémákat firtató kérdéseknek, hiszen ezek megoldása létfontosságú a sziget jövője szempontjából, ám ha nem vesznek róluk tudomást, az ellentétek tovább mélyülnek.

Már a közelmúltban is téma volt a Kubában tapasztalható rasszizmus, akkor Esteban Morales közgazdász szentelt ennek egy hosszabb posztot blogján. „A történelem során a feketék és mulattok voltak azok, akik a leggyengébb szintű képzésben részesültek, akikkel a legigazságtalanabbul bántak a munkaerőpiacon, és a legalacsonyabb fizetéseket és nyugdíjakat is ők kapták. Számos gazdasági intézkedés hátrányosan érinti a fekete lakosságot, ráadásul az iskolákban sincsen felvilágosító oktatás a rasszizmusról.”- írta Morales.

A Spanyolország és Kuba közti kapcsolat viharossá válhat, miután a spanyol Néppárt (PP) vasárnap győzelmet aratott a spanyol előrehozott választásokon, írja az El Nuevo Herald.

„Demokráciát, szabadságot, és emberi jogokat akarok. Vagyis nem én, hanem mindenki.” – felelte múlt héten Mariano Rajoy arra a kérdésre, amely– megválasztása esetén – kormánya Kuba-politikáját firtatta. A PP győzelme a szocialisták nyolc éves uralmának vetett véget, az esetleges új irányvonal kijelölése pedig valóban talány, hiszen José Luis Rodríguez Zapatero kormányát gyakran vádolták meg azzal, hogy túlzottan barátságos a kubai rezsimmel, illetve érzéketlen az emberi jogi ügyeket illetően. Az elmúlt évben – miután szabadon engedtek 75 politikai foglyot - Spanyolország volt az egyik legmarkánsabb szószólója annak, hogy az EU oldja fel az 1996 óta érvényben lévő közös álláspontot Kubával szemben, mondván az ország jó útra tért. A kezdeményezés nem talált nyitott fülekre, a többség szerint Kuba még közel sem ért meg egy ilyen gesztusra, hiszen a 75 politikai fogoly által megüresedett helyeket valószínűleg hamar feltöltötték, mivel az ellenzékiek állandó fizikai-pszichikai zaklatásnak vannak kitéve.
A kedvező bilaterális viszony a gazdaságot is jellemezte, hiszen több mint 200 spanyol vállalatnak vannak fontos érdekeltségei a szigetországban – főként a turisztikai szektorban -, 1 milliárd dolláros évi forgalmat bonyolítva ezzel. Tekintve a spanyol gazdaság jelenlegi helyzetét, Rajoy - akitől mindenki a csodát várja - feltehetően nem tesz elhamarkodott lépéseket, és nem kezdi el élesen kritizálni a kubai kormányt, hiszen nem érdeke, hogy Castró esetleg megorroljon rá.

„Nem hiszem, hogy Kuba elsőbbséget élvező téma lesz Rajoynál, de talán még csak fontos sem lesz.”- nyilatkozta Joaquín Roy, a Miami Egyetem EU-s ügyekkel foglalkozó igazgatója. „De úgy vélem Raúléknak sem áll érdekében bármit kezdeni az új spanyol kormánnyal. Van nekik más fontos dolguk.” – tette hozzá. Valóban, Raúl Castro a haldokló kubai gazdaságba próbál már jó ideje életet lehelni, reformjai által igyekszik csökkenteni az állami kiadásokat, zöld utat adott a privát vállalkozásoknak, valamint a külföldi beruházásokat bátorítva igyekszik fellendíteni a gazdaságot.
Mások azonban a két ország közötti viszony elmérgesedését jósolják, ha Rajoy nyilatkozatához hűen az emberi jogok mellett fog síkra szállni, hiszen Kuba folyamatosan sérti meg ezeket.

„Nem lesz könnyű a Néppártnak diplomatikus viszonyt kialakítania a kubai rezsimmel, ismerve Castroék múltját azokkal a kormányokkal, amelyek valaha megkérdőjelezték őket.” – írják a Diario de Cuba blogon. A helyzetet tovább nehezíti, hogy Castro komoly korrupcióellenes harcba kezdett, amelynek folytán sok külföldi érdekeltségű üzlettel foglalkozó vállalkozót zártak börtönbe az utóbbi időben. Egy havannai székhelyű spanyol cégeket képviselő ügyvéd szerint néhány jelenlegi kliense is attól tart, hogy nyomozást indítanak ellene.

Bár a kubai állami médiumok hétfőn visszafogottan számoltak be a PP győzelméről, azért megjegyezték, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) feltehetően azért maradt alul az előrehozott választásokon, mert eltávolodott a szocialista alapelvektől.

A spanyol választási eredményeket a kubai ellenzék is kommentálta, Elizardo Sánchez emberi jogi aktivista szerint Spanyolország Kuba-politikájának változnia kell a PP kormányzása alatt, mert „a Zapatero által kijelölt politikai út sajnos kudarcba fulladt”.
 

A Nobel-díjas írónő egy mexikói lapnak adott interjúban fejtette ki, hogy nem érti olyan latin-amerikai írók kommunista törekvéseit, mint Gabriel García Márquez, aki évtizedek óta támogatja Fidel Castrot.

„García Márquez esete is olyan, amit nem értek. Politikusként egyszerűen nem értem őt. Ezt a Fidel Castro iránti hűséget, amely annak ellenére töretlen, hogy mi történik Kubában. Kár érte.” – nyilatkozta a Proceso nevű lapnak Müller, mielőtt a Guadalajaraban rendezett Nemzetközi Könyvvásárra – amelynek idei vendége Németország - utazott volna. A 2009-es Irodalmi Nobel-díj nyertese ettől függetlenül elismerően nyilatkozott a szintén Nobel-díjas Márquezről, hiszen, mint kiemelte, a Száz év magány, vagy a Pátriárka alkonya számára is meghatározó művek, mert a képekkel teli mágikus realizmus nyelvezete fontos része a román kultúrának is.

A Berlinben készült interjúban az írónő egy néhány évvel ezelőtti latin-amerikai körútjáról is megemlékezett, amelynek során több vitája is volt egyes baloldali írókkal. „Valós kommunizmus iránti vágy élt bennük. Egyszerűen nem értettem. Csak annyit mondtam nekik, hogy ez nem alternatíva. Ugyanaz a pár cipő, csak az egyik a jobb, a másik a bal lábra való.” – mesélte a Ceausescu rendszer alatt tiltólistára került román származású írónő, aki 1987 óta Németországban él.
 

Yoáni Sánchez egyik legutóbbi írása, Az aprtheid továbbra is létezik címmel jelent meg blogján, amely egy könnyed hétvégi kirándulás beszámolója is lehetett volna, ám ehelyett újabb tanúbizonysága lett annak, hogy Kubában még mindig számos lehetőségtől és szolgáltatástól fosztják meg saját állampolgáraikat, csak azért, mert kubaiak. Hiába hoznak nagyszabású refomintézkedéseket, az ország egy helyben áll mindaddig, amíg lakosaikat másodrendű polgárokként kezelik.

„Reinaldo egyre csak erősködött, hogy igen és igen. Én ugyanakkor egy olyan generáció tagja vagyok, amely eleve úgy gondolja, hogy minden tilos, hogy mindenért rám szólnak majd, hogy úton-útfélen letolnak és bármit megtiltanak, ami eszembe jut. Ő biztos volt benne, hogy felszállhatunk arra a hajóra, amelynek fedélzetéről meg lehet nézni Cienfugos öblét a hullámok hátán, de bennem üvöltött az a kis belső hang, amely azt mondta, hogy ekkora élvezet nem járhat ki a helyieknek.” – kezdte egyik friss bejegyzését a Generación Y nevű blog nemzetközileg elismert szerzője, amely ezen a ponton akár egy szokásos úti beszámolóként is folytatódhatott volna, azonban a kubai rendszer ez alkalommal is tett róla, hogy ez ne így történjen.

  Flipper, a kubaiakkal szembeni turisztikai szegregáció egyik példája

„Elmentünk a tengerészeti irodába, közel a Jagua hotelhez, ahol az alkalmazott eladta nekünk a várva várt jegyeket. Egy percig sem lepleztük havannai kiejtésünket, még csak külföldinek sem adtuk ki magunkat, de senki sem kért tőlünk semmilyen papírt.” – elmondása szerint Sánchez ekkor már nyugodtan foglalt helyet a Flipper nevezetű hajón, ám kezdeti aggodalma nem volt alaptalan, hiszen Kubában számos szolgáltatást tagadnak meg a helyiektől. Bár elviekben lehetséges, hogy bizonyos szállodákban megszálljanak kubaiak, gyakran még az előtérből is kiküldik őket a zuhogó esőbe. Több emberi jogi díjjal is jutalmazott blogjára az első bejegyzéseket Sánchez is inkognitóban írta, külföldinek adva ki magát jutott be különböző szállodákba, másképpen ugyanis nem használhatta volna az internet-hozzáféréssel rendelkező számítógépeket, még akkor sem, ha természetesen fizet a szolgáltatásért.

„Fél órával korábban érkeztünk meg a kikötőbe. A piros foltokban leégett turisták épp elkezdtek felszállni a hajóra. Rei és én találtunk egy kitűnő sarkot, hogy fényképeket készítsünk a tengerméretű öbölről. Az álom mindössze öt percig tartott. Amikor a kapitány meghallotta beszélgetésünket, megkérdezte, hogy kubaiak vagyunk-e. Nem sokkal később tájékoztattak minket, hogy le kell szállnunk, mert a hajós kirándulások tilosnak minősülnek minden helyi lakos számára, minden típusú hajón. Harag, düh és szégyen érzése fogott el, hogy ezt a kék útlevelet kell magunknál tartani, azt amely – már megelőlegezve – bűnössé tesz minket a saját nemzetünk törvényei előtt.”

Sánchezék gondoltak rá, hogy botrányt csinálnak, és erővel vitetik le magukat a hajóról, de úgy látták, hogy az adott helyzetben ennek semmi értelme nem lett volna. Ehelyett a férje franciául elmesélte az ott tartózkodó turistacsoportnak, hogy milyen megalázó helyzetbe kerültek, ám a pár nem érte el a várt reakciót. „Furcsán egymásra néztek és suttogva váltottak pár szót. Egyikük sem szállt le szolidaritásképpen, és hagyta ott a szigetünk partjait érintő körutazást; egyikük sem gondolta elviselhetetlennek egy olyan utazás élvezetét, amely tilos a helyiek számára.”

Mariela Castro csak néhány napja regisztrált a Twitteren, de máris botrányba keveredett, ugyanis nem túl szofisztikált stílusban szólt be Kuba leghíresebb ellenzéki bloggerének, Yoáni Sáncheznek. Raúl lánya leginkább – Kubához képest – liberális nézeteiről ismert, az LMBT jogok elkötelezett védelmezője, ám a rendszert illető kérdésekben meglehetősen vaskalapos.

Mariela Castro többek közt hitvány parazitának nevezte Sánchezt, miután modern kubai lévén, a napokban regisztrált magát Twitteren. „Hitvány paraziták: megkaptátok a főnökeitektől a parancsot, hogy egy szólamban, előre meghatározott forgatókönyv szerint válaszoljatok nekem? Legyetek már kreatívak.” – fröcsögött Castro lánya, és a kormánypárti kánonba belesimulva utalt arra, hogy Sánchez bizony - minden ellenzéki társával egyetemben - Washington bérence.                                                             

  

Mariela Castro Yoáni Sánchez alábbi üdvözlő üzenetére reagált ennyire paprikásan:
„Azt mondják, Mariela Castro regisztrált a Twitteren. Egy kérdést intéznék hozzá. Mi kubaiak mikor coming outolhatunk?” – kezdte Sánchez, a szexológus végzettségű Castro melegjogi aktivizmusára utalva. Majd így folytatta: „Isten hozott a Twitter pluralitásában, itt senki sem hallgattathat el engem, és senki sem vonhatja meg a kiutazási ill. belépési engedélyemet.”

„Az, ahogyan a tolerancia kérdését megközelíted, csak reprodukálja a hatalom avítt mechanizmusait. Ahhoz, hogy javuljanak a „szolgáltatásaid”, tanulnod kellene.” – válaszolta érthetetlen módon a CastroEspinM néven regisztrált szexológus.

Nem csoda, hogy Castro Twitteren keresztül támadt rá a kubai kormányt félelem nélkül és nyíltan kritizáló Sánchezre, aki Generación Y nevű blogján kívül leginkább ezen a felületen osztja meg gondolatait követőivel.

Raúl lánya egyébként nemrég tért vissza egy hollandiai körútról és nagyon pozitívan nyilatkozott az amszterdami piros lámpás negyedről, ahol meglátása szerint „rendkívül méltóságteljesen” bánnak a prostituáltakkal.

A hetekben elhunyt Laura Pollán tiszteletére, a Szaharov-díjas csoport Asszonyok Fehérben Laura Pollán-ra változtatta nevét.

„Az elmúlt nyolc év alatt végzett munkája iránti tiszteletből vettük fel Laura nevét.” – indokolta az El Nuevo Heraldnak a módosítás okát Berta Soler, az Asszonyok Fehérben új vezetője. A legutóbbi ülés alkalmával – amelyet az asszonyok irodalmi teázásnak hívnak – hivatalosan is kihirdették az új vezető és szóvivő személyét – Berta Soler -, valamint a spanyolországi – Blanca Reyes Castañón – és amerikai – Yolanda Huerga – képviselőket.

A csoport egykori feje, Laura Pollán 63 éves korában hunyt el a havannai Calixto García kórházban, miután szervezetét megtámadta a szúnyogok áltat terjesztett deungue vírus. Pollánt október elején szállították kórházba, ahol intenzív osztályon ápolták, néhány nap elteltével pedig már kedvező híreket lehetett hallani állapotát illetően. Egyik napról a másikra azonban életveszélyesre fordult az állapota, majd szívmegállás következtében október 14-én életét vesztette. A hivatalos hangok szerint magas vérnyomással és diabétesszel küzdő szervezete nem bírt a vírussal, ám egyes ellenzéki barátok szerint nem volt megfelelő a kórházi ellátás, mások pedig egyenesen a kormányt teszik felelőssé az ellenzéki mozgalom egyik legnagyobb alakjának haláláért.

Laura Pollán 2003-van, az ún. Fekete Tavaszt követően alapította a mozgalmat, miután a kormány egy letartóztatási hullám keretén belül 75 ellenzékit zárt börtönbe. Az értelmiségiekből álló csoport több éves ill. évtizedes börtönbüntetésre ítélték, amelyre reagálva alakult meg a politikai foglyok nőrokonaiból álló Asszonyok Fehérben, amely azóta is minden héten békésen tüntet Havanna utcáin.

„Ez azoknak jó, akiknek van pénze, de hány ember engedheti meg magának Kubában, hogy lakhatási problémáit ingatlanvásárlással oldja meg?” – tette fel a kérdést az Efe riporterének Julio Mederos, 56 éves építész, miután több évtized után, az ingatlanvásárlás reális közelségbe került Kubában. A kormány bejelentése szerint november 10-től megkezdődhet a lakások adásvétele a szigetországban, amely a Raúl által fémjelzett és áprilisban elfogadott reformok egyik legmarkánsabb intézkedése (a gépkocsik adásvételének és a privát vállalkozások engedélyezésével egyetemben).

„Nagyon boldog vagyok, eggyel kevesebb gond van a nyakunkban.” – mondta optimistán egy háziasszony, aki már a bíróságot is megjárta egy tripla lakáscserét követően. Az elmúlt évtizedekben ingatlanok csak bonyolult csere-procedúra után cserélhettek gazdát, és a lakók még ekkor sem voltak jogilag tulajdonosai az adott ingatlannak. A reformnak köszönhetően ez megváltozik, hiszen adásvételi szerződés útján a vevő a lakás tulajdonosává válik, azt akár legálisan ki is adhatja, a cserék egyszerűbbé válnak, a lakást pedig át lehet örökíteni valamely családtagra. Donald Trumppá azonban egyelőre senki sem válhat, hiszen a törvény szerint egy személy legfeljebb két ingatlant birtokolhat, egyet, amelyben lakik, illetve egy hétvégi házat, valamely üdülőzónában.

Az ingatlanpiac megnyitása nagy izgalommal várt lépés volt, ám a spanyol hírügynökség tudósítója szerint a megkérdezettek többsége kissé bizalmatlan, ugyanis nem ismerik az intézkedés részleteit. „Sok dolog van, ami még nem tiszta számomra. Általánosságban nagyon jó lépésnek tartom, olyasmi, amire nagy szükség volt, és előbbre visz minket. De még mindig sok az olyan korlátozás, és óvintézkedés, amelyre már nincs szükség.” – fejezte ki bizalmatlanságát egy vállalkozó.

Sokan úgy vélik, hogy a kubaiak többségének nem jelent semmilyen előnyt az intézkedés, mivel csak a szűkebbnél is szűkebb rétegnek van arra pénze, hogy ingatlant vásároljon. A szkeptikusok szerint az engedélyezés mellett a feltételeket is meg kellene teremteni ahhoz, hogy az emberek lakást tudjanak vásárolni.

Egyre erősödik az ellenzék körében az a hang, miszerint a kormánynak köze lehet az október 14-én elhunyt Laura Pollán halálához. Bizonyítékokkal senki nem tud szolgálni, azonban számos kérdés maradt megválaszolatlanul az Asszonyok Fehérben csoport vezetőjének hirtelen jött betegségének és halálának körülményeit illetően.

A kubai belpolitikai eseményeket figyelemmel kísérők világszerte megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a Szahaov-díjas Asszonyok Fehérben csoport alapítója elhunyt. Laura Pollán egy hét alatt ment el, miután ismeretlen eredetű vírust diagnosztizáltak nála, amelyet diabétesszel és magas vérnyomással is küzdő szervezete nem tudott legyőzni. A napok múlásával az ismeretlen eredetű vírust diagnosztizálták, és megállapították, hogy a 63 éves asszonyt a dengue nevű, szúnyogok által terjesztett vírus támadta meg.

A kubai politikai foglyok nőrokonaiból álló Asszonyok Fehérben ugyan legálisan működött és tartott békés felvonulásokat Havanna utcáin, a kormány mégis minden lehetséges módon igyekezett ellehetetleníti működésüket. Gyakran vasárnapi tüntetéseik előtt néhány órával tartóztatták le a tagokat, vagy ha létrejött a tüntetés, a kormány által fizetett civil tömeg támadt rájuk. Ilyen alkalmakkor gyakran bántalmazták az asszonyokat, idős nőket rángattak a földön, vagy pofoztak meg. A kormány tehát megtűrte az Asszonyok Fehérben csoportot, de vezetőjével egyetemben tyúkszem volt a talpán.

Így nem csoda, hogy ellenzékiek egy csoportja szerint a kormánynak nagy szerepe volt Pollán halálában, amely pont olyan homályos, és kevéssé hihető, mint számos más ellenzéki - Orlando Zapata Tamayo, Adrián Leiva vagy Wilfredo Soto – halálának története, írja a Desde Cuba nevű blogon Odelín Alfonso Torna. A Cubanet újságírója több olyan aspektust is kiemel, amelyekre nincs logikusnak tűnő magyarázat, és gyanakvásra adhat okot. Először is, míg Laura Pollánt az intenzív osztályon ápolták, nem beszéltek róla, hogy pontosan mi a baja, halogatták a diagnózist, amelyről csak halála után állapították meg, hogy dengue. A kubai gyakorlattal ellentétben a család nem lehetett vele a kórházban – pedig minden más kubai egészségügyi intézményben megengedik, hogy a betegek látogatókat fogadjanak, sőt, a családtagok általában az éjszakákat is a beteg mellett töltik – amely Odelín Alfonso szerint szükségtelen volt, hacsak nem akartak valamit titokban tartani. A halál bekövetkezte után, Pollán testét három különböző mentőautóval szállították a halottasházba, és ekkor sem engedték meg, sem a férjének, sem pedig a lányának, hogy a kocsiban utazzanak.

„Azok, akik úgy hitték, hogy Laura Pollán halála véget vethet az Asszonyok Fehérben mozgalmának, tévednek. Nem sikerült végezni az ellenzékkel, hiába ölték meg Orlando Zapatat és Wilfredo Sotot, két jól megtervezett gyilkosság keretén belül.” – írja Torna a korábbi esetekre célozva.
 

Kubában virágzik az illegális lottóbiznisz, egy korántsem veszélytelen tevékenység. Mégis rengetegen adják a fejüket illegális szerencsejátékra, hiszen egy negyven dolláros nyeremény mesebeli vagyonnak minősül.

„Napi szinten legalább ötven kliensem van, ezzel 250 kubai pesót keresek, ami 10 dollárnak felel meg. Lottóárusként most annyit keresek egy nap, mint anno nővérként vagy felszolgálóként egy hónapban.” – meséli az El Mundo riporterének a María Hernández álnév mögé bújó asszony, míg családjával a buszra várnak. A hétvégét a tengerparton töltik, amely ritka alkalom a család életében, hiszen az ilyen vakáció luxusnak minősül. A mostani alkalmat az előző napi, 1 000 pesós lottó nyereményből finanszírozzák.

A témában járatosak joggal kapják fel a fejüket: lottó Kubában? Hiszen ott 1961 óta tiltja a törvény! De ahogy sok minden más – pl. a prostitúció vagy a tv-antenna bérlés -, úgy a szerencsejáték is virágzik a feketepiacon, így rengeteg kubai játszik nap mint nap. Mivel az országban nem engedélyezett a játék, az amerikai lottón játszanak a nyerni vágyó kubai állampolgárok. A María Hernándezhez hasonló lottóárusok azok, akik az amerikai lottószelvényeket árulják a keresetüket imigyen kiegészítő kubaiaknak. „A Cash 3 és a Play 4 műsorok lottóin játszunk. A húzás minden nap délben és este 8 órakor történik.” A szelvényáruson kívül két kulcsfigurája van a lottóbiznisznek, a bankár és a közvetítő. Előbbi biztosítja az anyagi hátteret, vagyis, hogy a kifizetések rendben megtörténjenek, a közvetítő pedig összeköti a bankárt a szelvényárussal. A kockázatos üzlet nagy diszkréciót igényel, így a lottóárus szinte soha sem találkozik a bankárral, Hernández sem látta még soha a „főnökét”.

A szelvényárusítás nem veszélytelen tevékenység, és a hatóságok szinte utaznak az árusokra, akiket komoly pénzbírsággal sújtanak, ha elkapják őket üzletelés közben. „A rendőrök naponta járőröznek, hogy elkapják a szerencsejátékban utazókat. A mi esetünkben a bírság akár 1 000 kubai pesora is rúghat. De ez egyre ritkább Havannában, a hatóságok is tudják, hogy milyen kritikus az ország gazdasági helyzete, és, hogy szükségünk van az ilyen kiskapukra.” Hernández tehát nem fél, ráadásul jóban van a környékbeliekkel is, „nem hiszem, hogy bárki feljelentene”. Annak ellenére, hogy a kockázatos lottó biznisz biztos jövedelmet jelent a családnak, nem tervez hosszú távra. „Nagyon nehéz itt az élet. A hétvégét a tengerparton töltjük, de nem tudjuk mikor lesz még egy ilyen alkalom. Legfeljebb akkor, ha ismét nyerünk a lottón.”
 

Laura Pollán, az Asszonyok Fehérben vezetője tragikus hirtelenséggel, szívmegállás következtében vesztette életét pénteken. Bár a hét elején állapotán a javulás jelei mutatkoztak, szervezete nem bírt el egy vírusos megbetegedéssel.

A Szaharov-díjas Asszonyok Fehérben csoport alapítója 63 éves korában hunyt el a havannai Calixto García kórházban, miután szervezetét megtámadta egy ismeretlen eredetű vírus. Pollánt múlt héten szállították kórházba, ugyanis légzési nehézségekre panaszkodott, állapota súlyos volt, végig az intenzív osztályon kezelték. A helyzetet cukorbetegsége és magas vérnyomása is tovább súlyosbították, ráadásul az ismerősök a kórházi ellátást sem tartották kielégítőnek, ennek ellenére a család és az ismerősök néhány nap elteltével optimistán nyilatkoztak. Bár az orvosok még ekkor sem tudták, hogy pontosan milyen vírus támadta meg az asszony szervezetét, állapotán a lassú javulás jelei mutatkoztak. Pénteken azonban az egyik legismertebb kubai blogger, Yoani Sánchez közölte először Pollán halálának hírét egy Twitter üzenetben, majd később lánya is megerősítette a hírt. Földi maradványait elhamvasztják, majd pedig Manzanilloban helyezik végső nyugalomra.

„Óriási fájdalom ez a számomra. A testvérem, a barátnőm volt. Egy szeretettel teli nő, aki az egész életét a politikai foglyok szabadságának szentelte. A harc azonban folytatódik. Laura ugyan már nem lesz velünk személyesen, de lélekben mindig velünk marad.” – mondta Beta Soler, az Asszonyok Fehérben új vezetője.

A mai nap már a virrasztásról szólt, amely nem ment teljesen zavartalanul, ugyanis az El Nuevo Herladnak nyilatkozó ellenzékiek szerint az állambiztonság emberei is megjelentek a virrasztáson, és az Asszonyok Fehérben három tagját le is tartóztatták.

Laura Pollán 2003-ban, az ún. Fekete Tavaszt követően alapította a mozgalmat, miután a kormány egy letartóztatási hullám keretén belül 75 ellenzékit zárt börtönbe. Az értelmiségiekből álló csoport tagjait több éves ill. évtizedes börtönbüntetésre ítélték, amelyre reagálva alakult meg a politikai foglyok nőrokonaiból álló Asszonyok Fehérben, amely azóta is minden héten békésen tüntet Havanna utcáin. Miután – a spanyol és a kubai kormány, valamint a kubai katolikus egyház között létrejött megállapodás eredményeként – idén az utolsó foglyot is szabadon engedték, aki egykoron a 75-ök csoportjához tartozott, a nők az emberi jogok tiszteletben tartásáért, és az azóta bebörtönzött politikai foglyok szabadon engedéséért tüntetnek tovább.

Az Asszonyok Fehérben a kubai kormányt okolja vezetőjük súlyos betegségéért. Laura Pollán jelenleg is intenzív osztályon fekszik, állapota lassan javul.

„A kormányt, az állambiztonságot, és az orvosokat tesszük felelőssé Laura megromlott egészségi állapotáért.” – nyilatkozta az AFP-nek Berta Soler a mozgalom szóvivője, miután közel negyven nőtársával felvonulást tartott Havannában. Az Asszonyok Fehérben 63 éves vezetőjét pénteken szállították a havannai Calixto García kórházba, miután légzési nehézségekre panaszkodott. A problémát feltehetően egy vírus okozta, amelynek következtében Laura Pollán egészen a tegnapi napig súlyos állapotban volt, és bár hétfőn a javulás jeleit észlelték az orvosok, továbbra is az intenzív osztályon ápolják. Berta Soler szerint eddig nem sikerült rájönni, hogy pontosan milyen vírus támadta meg Pollán szervezetét, aki egyébként is diabétesszel illetve magas vérnyomással küzd. A szóvivő még hozzátette, hogy meglátása szerint az orvosok szándékosan „késleltetik a pontos diagnózis felállítását”. Pollán férje – volt politikai fogoly, a 75-ök csoportjának egykori tagja - elismerte, hogy kissé nehézkesen mennek a dolgok, de ugyanakkor pozitívan nyilatkozott a feleségét kezelő orvoscsoportól, akik „mind szakmailag, mind pedig emberileg jól teljesítenek”.

A Szaharov-díjas Asszonyok Fehérben mozgalom 2003-ban, az ún. Fekete Tavaszt követően alakult, miután a kormány egy letartóztatási hullám keretén belül 75 ellenzékit zárt börtönbe. Az értelmiségiekből álló csoport tagjait több éves ill. évtizedes börtönbüntetésre ítélték, amelyre reagálva alakult meg a politikai foglyok nőrokonaiból álló Asszonyok Fehérben, amely azóta is minden héten békésen tüntet Havanna utcáin. Miután – a spanyol és a kubai kormány, valamint a kubai katolikus egyház között létrejött megállapodás eredményeként - idén az utolsó foglyot is szabadon engedték, aki egykoron a 75-ök csoportjának tagja volt, a nők az emberi jogok tiszteletben tartásáért, és az azóta bebörtönzött politikai foglyok szabadon engedéséért tüntetnek tovább.

Péntek hajnalban szabadon engedtek egy kémkedéssel vádolt kubai férfit az Egyesült Államokban. René González Llort 13 évet töltött börtönben, és egyike az ún. Ötök Csoportjának, akiket Kubában hősként emleget a rezsim, Amerikában azonban közönséges kémeknek tartják őket.

Gonzálezt 1998-ban tartóztatták le, mert a Piros Darázs nevezetű kubai kémhálózat tagja volt, amely az Egyesült Államok kormánya szerint amerikai hadi felszerelések, valamint az USA-ban élő kubai ellenzék után kémkedett. A péntek hajnalban jó magaviselete miatt feltételesen szabad lábra helyezett férfi négy társa még börtönben van.

A kubai oldal a fentiekkel teljesen ellentétes álláspontot képvisel, és minden vádat cáfol. A kormány szerint az ügynökök csupán az ellenzék szélsőséges szárnyait figyelték meg, mert azok terrorista cselekményeket terveztek, valamint bűncselekményeket követtek el. A PUND elnevezésű amerikai székhelyű kubai ellenzékiekből álló csoportot drogkereskedelemmel vádolták, majd a bíróság el is ítélte tagjait, mindebben pedig nagy szerepe volt Gonzáleznek is, mivel állítólag az ő információinak köszönhetően ütött rajta a csoporton az FBI. Miután a Piros Darázs öt tagját 2001-ben elítélték, a kubai kormány állami kitüntetésben részesítette a férfiakat, akiket azóta is hősként emleget a hivatalos kánon.

Van azonban öt másik személy, akikről egyáltalán nem beszélnek. Tizenhárom éve, 1998 szeptemberében összesen tíz kubai ügynököt tartóztatott le az FBI, ám közülük öten hajlandóak voltak együttműködni az amerikai hatóságokkal, így mindössze négy és fél év börtönbüntetésre ítélték őket, amely letöltése után szabadon távozhattak, ám a feltételezések szerint bevonták őket a tanúvédelmi programba, így ma már senki nem tud róluk. A kubai kormány nem is szívesen említi őket, ellentétben a másik öt ügynökkel, akik nem voltak hajlandóak együttműködni az USA-val. Közülük hármat – Gerardo Hernandez, Antonio Guerrero, Ramon Labañino - életfogytiglani szabadságvesztésre, René és Fernando Gonzálezt pedig 15 és 19 év börtönbüntetésre ítélték. Előbbi egyelőre nem hagyhatja el az Egyesült Államokat, hiszen csak feltételesen van szabad lábon, ám a kubai kormány már kifejezte aggodalmát, mivel úgy érzik González nincs biztonságban Amerikában, pláne, ha Floridában marad. Azonban a férfi ügyvédje, Phil Horowitz mindenkit biztosított arról, hogy védence akár Alaszkában vagy Hawaiion is letelepedhet. Az El Mundo információi szerint a férfi egy év után térhet haza Kubába. A dolog érdekessége, hogy bár González kubai származású, az Egyesült Államokban született, családja csak 1960-ban költözött vissza Kubába, mindezek ellenére az USA nem kezelte állampolgáraként a férfit az ügyben.
 

Kubai ellenzékiek egy csoportja tegnap felhívást intézett a szigeten élő „demokratikus erőkhöz”, méghozzá egy nyílt sajtótájékoztatón a fővárosban. Az Egység Nyilatkozata nevű dokumentumban civil akciókra bíztatják az ellenzéket, hogy ily módon érjenek el változásokat a politikai és gazdasági életben, valamint az emberi jogok ügyében.

„Meg kell mutatnunk, hogy egység vagyunk, és egy a célunk, nem csak a közösségünk, de a nemzet szintjén is. Az elkövetkező időben gyűléseket fogunk tartani, hogy kitaláljuk azokat a módszereket, amelyekkel motiválhatjuk a lakosságot is, hogy bekapcsolódjanak a kormány elleni harcba.” – nyilatkozta az El Nuevo Heraldnak José Daniel Ferrer García, aki szintén aláírta a dokumentumot. Az Egység Nyilatkozatát kedden mutatta be Havannában az ellenzék tizenkét prominens tagja, köztük a 75-ök csoportjának tavaly szabadon engedett tagjai Óscar Elías Biscet, Guido Sigler, vagy a Szaharov-díjas Guillermo Fariñas. Rajtuk kívül számos más ellenzékit is felkértek a dokumentum aláírására, ám az állambiztonságiak kontrolljának köszönhetően sokan nem jutottak el a sajtótájékoztatóra.

A javaslat célja, hogy „az első lépés legyen a végső konszolidáció felé vezető úton”, és ezt egy olyan egységben képzelik el, „amely átfogó program keretein belül képes új nemzetet építeni”. A sokat hangsúlyozott egység különösen fontos, hiszen az ellenzék igencsak szétszórva él az országban, és leginkább egyedül, vagy kis csoportokban vívnak magányos harcot a rendszer ellen. Az Orbán Viktor által Nobel-békedíjra javasolt Biscet azt nyilatkozta, hogy a projekt alapvető célkitűzése, hogy felhívják a kubai nép figyelmét, és mozgósítsák az embereket, „hogy Kubában is minél hamarabb beköszönjön a demokrácia”. Erre politikai és ideológiai szempontból több alternatívát is kínál a dokumentum, hiszen az ellenzéken belül is több elképzelés él a helyes utat illetően, ám Biscet szerint noha ezek mind megállják a helyüket, a legfontosabb az egység. „Arra volna szükség, hogy leüljünk, és egyesíteni tudjuk mindezeket a gondolatokat, majd pedig létrehozzunk egy intézményt, vagy maximum kettőt-hármat, de a lényeg, hogy ne az legyen, mint most, hogy ötszáz különböző csoport működik. ”

Guillermo Fariñas hangsúlyozta, hogy Az Egység Nyilatkozata még nem érte el végső formáját, alakítani, formálni kell a gondolatokat, így minden kritikát szívesen fogadnak. Az emberi jogok kérdése kiemelt helyen szerepel a dokumentumban, ami nem is csoda, hiszen hétről hétre újabb letartóztatásról vagy ellenzékiek elleni rendőri agresszióról hallani. Egy kubai emberi jogi szervezet hétfőn jelentette be, hogy vizsgálataik szerint szeptemberben legalább 563 politikai indítékú letartóztatás történt az országban, ezzel az utóbbi harminc év legmagasabb számát sikerült produkálnia a kubai hatóságoknak. Az éves rekorddöntésre is jó esély van, hiszen a 2011-es évben eddig több mint 2 000 politikai letartóztatás történt Kubában, kétszer annyi, mint 2010-ben ugyanekkor.
 

Tegnap óta törvényileg is engedélyezett a gépkocsik adásvétele Kubában, amellyel évtizedes tiltást oldottak fel a szigetországban. Bár a mindenki által nagyon várt reform nagy előrelépésnek számít, számos megszorítás maradt érvényben.

Az április óta szóbeszéd tárgyát képező, október 1-én életbe lépett törvény szerint immáron legális a gépkocsik adásvétele és ajándékozása, méghozzá bármilyen mennyiségben és bármilyen típust, ami valóban mérföldkőnek számít, hiszen eddig csupán az 1959 előtti autókkal lehetett kereskedni. Adásvétel esetén a gépkocsik értékét – figyelembe véve a típust és a gyártás évét - közjegyző határozza majd meg, kubai pesóban. Az állam 4 százalékos adót szab ki mindkét fél számára, amely a vevő esetében 50 százalékra is felugorhat abban az esetben, ha már tulajdonosa egy másik gépkocsinak is. Új autóra ötévente egyszer lehet majd engedélyt kapni, viszont az eddigiekkel ellentétben a régi autót nem kell beszolgáltatni az államnak.

Az adásvételen kívül az ingóságok átruházása is sokkal könnyebbé válhat mindazok számára, akik véglegesen elhagyják az országot, ugyanis akár rendelkeznek-e róla korábban akár nem, a család örökli az autót.

A törvény ugyanakkor továbbra is korlátozza, hogy kik vehetnek új gépkocsikat autószalonokban – természetesen az ország valutájáért, vagyis kubai konvertibilis pesoért -, hiszen eddig is és ezen túl is csak a közlekedési minisztérium által kibocsátott engedéllyel rendelkezők – azon állami megbízásban dolgozó személyek, akik hivatalosan is devizában kapják a fizetésüket, vagy annak egy részét – vásárolhatnak ilyen helyen új autót.

A kubai kormány szerdán jelentette be a hivatalos törvénymódosítást, azóta a helyi média, és az utcák is az újítástól hangosak, az igazságügyi miniszter több pártfunkcionárius társaságában az állami televízióban ismertette a tudnivalókat. Egy, a kommunista pártlapban megjelent cikk szerint pedig mintegy negyven tiltást és korlátozást kellett megvizsgálni, mielőtt az országgyűlésben zöld utat adtak a módosításnak.

Kubában a hivatalos adatok szerint 300 ezerre tehető a privát gépkocsik száma, amelyek nagy része 1959-előtti oldtimer. A helyi szlengben mandulának vagy kávéfőzőnek nevezett antikvitásokon kívül sok a szovjet gyártmányú autó is, amelyekkel eddig csak illegálisan lehetett kereskedni. Az autók és lakások adásvételét engedélyező határozat egyike volt a leginkább várt reformintézkedéseknek, ám utóbbira egyelőre még várni kell.
 

„Sánchez? Az a nő, aki azt a rengeteg hazugságot írja? Ő forradalomellenes!” – válaszolja egy spanyol riporter kérdésére egy idős kubai nő, majd belép Fidel Castro, José Martí, Che Guevara és Lenin szobraival díszített lakásába, (amely a közhiedelemmel ellentétben nem jellemző a kubai enteriőrök többségére). Az asszony azon kevesek közé tartozik, akiknek van némi fogalma Yoani Sánchez kilétéről, ugyanis a szigetországban a szűkös internet hozzáférési lehetőségek folytán nemhogy Sánchez kilétéről nincs fogalmuk, de sok huszonéves még soha életében nem látott weboldalt. Így nem is csoda, hogy Kuba leghíresebb bloggerét, a Time magazin által 2008-ban a 100 legbefolyásosabb személyiség közé is beválasztott Sánchezt alig-alig ismerik.

A Generación Y nevű blog 2007 áprilisában indult útjára, amikor a nyelvész végzettségű Sánchez már nem bírta magában tartani az évek alatt felgyülemlett frusztrációt – pedig állítása szerint próbálkozott jógával, Tai Chivel, de mindhiába -, és nekiült, hogy kiírja magából a kubai valóságot. „Úgy éreztem megfulladok, és szükségem van egy katarzisra.” – így európai külsejét és német nyelvtudását kihasználva, turistaként jutott be a különböző szállodák internet szobáiba, és indította útjára naplóját. „A blogom egy személyes napló, nem politikai röpirat. A szövegeimben egy városlakó szemszögéből írok, amely egy intim, érzelemdús nézőpont. Arról írok, hogy milyen egy totalitárius rezsimben élni.” – meséli az El Mundonak Sánchez. Blogját azóta 22 nyelven - köztük magyarul is - lehet olvasni, önkéntesek hada fordítja világszerte postjait, amelyekre átlagosan ezer komment érkezik, és 10 millióan olvassák havonta. A Generación Y egy falat kenyérként robbant be a köztudatba, hiszen ilyen típusú, személyes leírást a kubai valóságról addig nem nagyon látott a világ. Nem is csoda, hogy a megjelenését követő években már több nemzetközi díjat is besöpört, többek között az Ortega y Gasset újságírói díjat, a Columbia Egyetem Maria Moors Cabot díját illetve a World Press Freedom Hero megtisztelő cím is az övé lehetett a 2010-es évben.

„Egyfelől büszkeséggel tölte el, másfelől csak mosolyogni tudok azon, hogy egy olyan kis ember, mint én, akinek még bankszámlája és autója sincs, illetve a saját országát sem hagyhatja el, egy ilyen ranglistán szerepel. Ez jelzi, hogy a nagyok királysága már hanyatlóban van.” – viccelődött a 36 éves egy gyermekes anyuka, akinek Twittere is igen népszerű, mintegy 160 000-en követik világszerte. A követés azonban nemcsak a világhálón része az életének.

„A nyugalom nem igazán jellemzi az életemet. Állandóan megfigyelnek, egyáltalán nincs privát szférám. Még egy nyilvános helyen sem lehet egy nyugodt percem a férjemmel, mert mindenhol ott vannak az állambiztonságiak, akik fényképekkel dokumentálják az életem.” – mondja Sánchez, aki ellen komoly lejárató kampány folyik az országban. Blogját már szinte a kezdetek kezdetén blokkolták Kubában, 2008-tól 2011 februárjáig egyáltalán nem lehetett elérni az oldalt a karibi országból, így nem is csoda, hogy az emberek többsége számára ismeretlen maradt a személye. Ennek ellenére a hatalom csírájában akarja elfojtani éledező ismertségét és népszerűségét, gyakran célpontja a kormány propagandájának, legutóbb az állami televízióban kiáltották ki a rendszer ellenségének. „Nagyon fáj azt látni, hogy a kormány minden eszközével azon dolgozik, hogy eltaposson egy embert. A múlt héten láttam magam a televízióban, a legdurvább jelzők gyűrűjében. Egy totalitárius államban ez egyenlő a társadalmi halállal, olyan, mint egy megkövezés.” A feszültség, amelyben él, a kapcsolataira is hatással van. „Gyakran van olyan, hogy találkozót beszélek meg valakivel, de mire odaérek, már látom az állambiztonság embereit is. Így sok barátot veszít el az ember. Mindig van bennem egyfajta kétség, hogy egy illető azért nem köszön-e többé, mert nem voltam neki szimpatikus, vagy azért, mert megfenyegették.”

Mivel a pszichikai nyomás végeredményben hatástalan maradt - hiszen Sánchez a mai napig is folytatja a blogírást - volt, hogy a hatóságok határozottabb módszerekkel próbálták meg jobb belátásra bírni. Bár a kormány munkájának hála sokan hazugságnak vélik a fizikai bántalmazást, nem ez lenne az első eset, hogy nők tettlegességre panaszkodnak: Sonia Garro és az Asszonyok Fehérben tagjai már nem egy pofont kaptak rendőröktől, vagy a kormány által szervezett tömegtől, amelyet képek is megörökítettek. Sánchez tapasztalatai szerint az agressziót illetően Raúl semmivel sem jobb Fidelnél, csupán a módszerei mások. „Fidel idején hosszú éveket kellett börtönben ülnie az embernek. Manapság a rendőrség csak pár órára zár be, de hihetetlenül erős mentális erőszakot és pszichológiai nyomást gyakorolnak.”

„Mindezek ellenére optimista vagyok, Ahogy a férjem mondaná – aki egy igazi filozófus -, a dolgok nem azok, amelyek megtörténnek veled, hanem az, ahogyan viszonyulsz hozzájuk. A kormány kikapcsolhatja a telefonomat, elnyomhat, megfenyegethet, összetörhet, de nem veheti el a mosolyomat, amely a legfontosabb védőfegyverem. Ez a személyes terápiám.”
 

Az egykori magyar tolmács fényesen ívelő pályája már a múlté, a ’80-as években elit körökben mozgó, Magyarországon is dolgozó férfi ma kiábrándult munkanélküli, aki szerint a Castro testvérek ideje rég lejárt.

A Javier González álnév mögé bújó férfi máig pontosan emlékszik első beszélgetésére Fidel Castroval, amely egy pártvacsorán esett meg, a salátás asztalnál. „Ez volt az első alkalom, hogy lehetőségem nyílt beszélgetni Fidellel, bár korábban már tolmácskodtam neki hivatalos eseményeken. Lenyűgözött a tudása. Nagyon egyszerű, intelligens ember, akik mindent tud, és mindenbe beleavatkozik.” – emlékezett vissza a közel egyórás beszélgetésre a 44 éves férfi, akinek az élete abban a pillanatban pecsételődött meg, hiszen 15 évig ő volt Fidel Castro magyar tolmácsa.

González gyerekkora olyan volt, mint bármelyik más kubaié az országban, úttörőként kezdte, majd a párt ifjúsági tagozatát is megjárta, felnőttként azonban nem az elhatárolódást, hanem a nyomatékosítást választotta: belépett a kommunista pártba. „Az én időmben ahhoz, hogy valaki párttag legyeni, ajánlás kellett, ám ehhez jó munkásnak és diáknak kellett lenni, emellett pedig erkölcsileg makulátlannak. Ma már senki nem foglalkozik ilyesmivel, bárki beléphet a pártba.” – meséli González az El Mundo riporterének. Mivel jól teljesített, Magyarországra küldték, ahol éveken keresztül dolgozott diplomataként a magyar követségen. „Az az időszak nagyon mozgalmas volt mindkét ország gazdasági életében. Kuba és Magyarország szoros diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatot ápolt egymással.” Az itt eltöltött évek pedig a jövőjét is megalapozták.

Ma már azonban másként vélekedik arról a rendszerről, amelyet szinte egész életében szolgált. „A kommunizmus fikció. Egy szép terv, amely nem működik a gyakorlatban. Soha nem leszünk egyenlők. Vannak, akik többet dolgoznak, mások kevesebbet. Annak ellenére, hogy politikusként csodálom Castroékat, új elnökre van szükségünk.” – vallja a férfi, akinek élete kettétört azóta, hogy nem dolgozik a kormánynak. A szocialista blokk felbomlása után a két ország viszonya megromlott, így González számára sem volt többé munka. Bár nehéz elhinni, tolmácsként nem keresett túl jól – elmondása szerint havi 300 pesó volt a fizetése, ami 12 amerikai dollárnak felel meg - elbocsátása után pedig komoly anyagi gondokkal küszködött. Mivel nem tudta eltartani családját, sokakhoz hasonlóan olyan munkát keresett, amelynek köze van a turizmushoz, hiszen ez a terület Kubában sok-sok valutát jelent. Mivel a szigetországban két pénznem van érvényben, a lakosság többsége helyi pénzben – kubai pesoban – kapja a fizetését, ám vannak olyanok, akik a valutaként működő, rendkívül értékesnek – 25-ször értékesebb, mint a helyi pénz - számító konvertibilis pesoban (CUC).

„Bizonyos termékeket nem lehet helyi pénzért kapni a piacon. A jobb üzletekben vagy éttermekben csak CUC-val lehet fizetni. Éppen ezért a lakosság nagy része igyekszik olyan mellékállást találni, amelyért CUC-t kapnak.” – meséli González felesége. Bár férje nem jó szívvel váltott hivatást - hiszen évekig keményen tanult -, taxizni kezdett, amivel tízszer annyit keresett, mint a tolmácskodással. Mivel Kubában szinte kizárólag a turisták taxiznak, éa a turizmus csak szezonális, így González itt sem találta meg számításait. A holtszezonban szépen lassan látta elúszni munkáját. „Elbocsátottak, mivel már nem volt akkora kereslet.” A munkanélküliség mégsem vette el a férfi lelkesedését, Fidel Castro egykori magyar tolmácsa akár külföldön is új életet kezdene: „Dolgoznék én pincérként, fodrászként vagy autóbuszsofőrként is. Mindegy, az egyetlen vágyam az, hogy jobban éljek, mint itt.”

A kubai Ernesto Feliu Morat kedden fogták el a spanyol hatóságok Mallorcán. A vádak szerint a férfi az al-Kaida tagja.

Az El Mundo értesülései szerint Morat a fentieken kívül olyan üzenetek terjesztésével vádolják, amelyek a terrorizmust népszerűsítették, illetve terrorista bűncselekményekre buzdítottak. Mintegy 1120 videót töltött fel az internetre, amelyek nagy részét ő maga készítette, ezeken többnyire elméleti oktatást tartott a Dzsihádról.

„Egyelőre mi sem tudunk többet, de a következő napokban remélhetőleg jobban megismerjük ezt az ügyet.” – nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő minisztériumi forrás, aki hozzátette, hogy terrorizmus gyanúja miatt speciális bíróság vizsgálja az esetet.

A spanyol hatóságok már egy éve nyomoztak, miután tegnap saját lakásán ütöttek rajta Moran. A rendőrség több számítógépet, merevlemezt, USB-t és SD kártyát foglalt le melyeken állítólag az al-Kaidára vonatkozó információk találhatók. A kubai állampolgárságú férfi recepciósként dolgozott egy szállodában, munkatársai szerint kiválóan értett az informatikai rendszerekhez.

„Nem lepődnék meg, ha a kubai kormánynak is köze volna az egészhez. Havanna bátorítja a terrorista cselekményeket, és könnyen előfordulhat, hogy van valami köze ehhez is. A kubai kormány kémhálózatokat és szélsőbaloldali kollaboránsokat támogatott.” – nyilatkozta az El Nuevo Heraldnak egy Spanyolországban élő kubai ellenzéki, akit kormányellenes tevékenysége miatt évekkel ezelőtt börtönbe zártak. Az mindenesetre tény, hogy Kuba szerepel – Szíria és Szudán társaságában – a terrorizmust pártoló országok nem éppen illusztris listáján.

A Foreign Policy napokban közzétett listája szerint Raúl Castro a negyedik legveszedelmesebb diktátor a világon. Mindeközben ellenzékiek egy csoportja demokratikus választások megtartására szólítja fel a kormányt.

„A Castro testvérek ötvenkét éve tartó uralma után az emberek kezdenek magukhoz térni.” - írta a nívós szaklap cikkében B.N. Ayittey ghánai újságíró, a Free Africa alapítvány vezetője, aki a mind gyakoribb kormányellenes tüntetések miatt véli úgy, hogy a kubai nép hosszú álomból kezd felébredni.

Míg Raúl Castro tavaly huszonegyedikként végzett, idén épp, hogy csak lecsúszott a dobogóról. Olyan kollégák előzték meg, mint a szudáni Omar al-Bashir, az iráni Mahmud Ahmadinezsád, és az ugandai Yoweri Museveni. A tavalyi jellemzés szerint Castro, „intellektuális szemtengelyferdülésben” szenved, hiszen nem akarja tudomásul venni, hogy a kubai forradalom elavult, kudarcot vallott, és nem teljesíti a nép vágyait.
A napokban a belső ellenzék is kifejezte nemtetszését, a Szaharov-díjas Oswaldo Paya csoportja nevében szabad választások megtartására szólította fel Raúl Castro kormányát, mert „egyértelmű, hogy a kubaiak valódi változásokat akarnak”.

„A változások lényege a szabadság, a jogok és a megbékélés. Lehetséges a béke és igazságosság megteremtése, ám ezt csak akkor lehet bizalmi légkörben megtenni, ha tiszteletben tartják az állampolgárok jogait, nemcsak papíron, hanem a gyakorlatban is.” – írta a Kubának, valamint az egész világnak címzett üzenetében Payá, a keresztény felszabadítási mozgalom (MCL) vezetője.

Az MCL 2002-ben a Varela tervvel vált ismertté, amelynek keretein belül mintegy 25 000 aláírást gyűjtöttek össze, majd petíciót nyújtottak be az Országgyűlésnek, demokratikus és emberi jogokról tartandó népszavazás kiírására. Noha a kubai parlamentnek ki kellett volna írnia a népszavazást – hiszen az alkotmány szerint 10 000 aláírástól már kötelesek ezt megtenni - figyelmen kívül hagyta a kezdeményezést, az Európai Parlament azonban Szaharov-díjjal jutalmazta Payát 2002-ben.
„Adják vissza a népnek az őt megillető jogait, tartsanak szabad választásokat új törvények alapján, hogy az emberek gyakorolhassák a hatalmat.” – fejezte üzenetét Paya.

Az Egyesült Államok elnöke hispán médiumok képviselőinek nyilatkozott a kubai helyzetről, amely Obama szerint még mindig nem kielégítő, a mostaninál erőszakosabb intézkedésekre van szükség, írja az elmundo.es.

„Annak ellenére, hogy a kubai kormány nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági folyamatok könnyítése érdekében lazítani fog a gazdaságpolitikán, nem láttunk erre utaló, kellőképpen agresszív intézkedéseket.” – nyilatkozta Obama hétfőn, egy latin újságírók számára tartott kerekasztal beszélgetésen a Fehér Házban. Ugyan elismerte, hogy a Raúl által fémjelzett reformok hoztak némi változást a szigetországban, ezeket mégsem találta elég agresszívnak. „Az életszínvonal nem változott jelentősen, vagy éppenséggel romlott, a szabadságot pedig még mindig korlátozzák…kifejezetten azokban az esetekben, amikor szabadon kellene engedni a politikai foglyokat, vagy megadni az embereknek a lehetőséget, hogy elmondják amit gondolnak.” Obama ezt követően nemzetközi kontextusba helyezte a kubai valóságot: „A világ minden pontján több szabadságot követelnek az emberek. Hatalmas változásoknak lehettünk szemtanúi a Közel-Keleten az elmúlt fél évben. Manapság alig vannak kommunista országok a világon, de ott van az a kis sziget, amely megrekedt a ’60-as években.” Mindezek ellenére Obama optimistán nyilatkozott a jövőt illetően, hiszen véleménye szerint „a változások végbe fognak menni.”

Az amerikai elnök pozitívan ítélte meg az USA Kuba-politikáját is, amely szerinte igyekszik mind nagyobb szabadságot teremteni a szigetországban, a lassú közeledés Kuba felé – a banki átutalások engedélyezése ill. az utazások könnyítése – eddig jó stratégiának bizonyult. „Úgy véljük, hogy ezek a megfelelő lépések, hiszen így a Kubában élőknek vannak más pénzügyi forrásaik, találkozhatnak (külföldön élő) családtagjaikkal, új eszmékkel ismerkedhetnek meg, és van rálátásuk arra, ami Kubán kívül folyik.”
Magasrangú amerikai politikus pedig nem beszélhet úgy a kubai helyzetről, hogy ne kommentálná a tizenöt évre ítélt amerikai üzletember, Alan Gross esetét. „Többször követeltük már Gross szabadon engedését, és bármit megteszünk azért, hogy ezt el is érjük.”.

A kubai evxezér szombaton ismét hallatott magáról, ezúttal a venezuelai állami televízióban adták le egy közelmúltban készült interjú audio változatát.

„Szórakoztatnak azok az emberek, akik spekulálnak a hogylétemet illetően, mintha nekem olyan rossz hír volna a halál.” – ironizált Fidel Castro abban az interjúban, amelyet Mario Silva venezuelai újságíró készített vele szeptember 6-án. A felvételt most szombaton mutatták be a televízióban, az interjút azonban nem lehetett látni, csupán a képekkel illusztrált hangfelvételt játszották be.
Castro a közelmúltban többször is ilyen formában tért vissza a nyilvánosság elé, legutóbb Hugo Chávez kubai lábadozása alkalmával készültek fényképek a két jóbarátról. A Castro személye körüli homályt csak tovább növelő felvételek sokakat találgatásra késztetnek, azonban az érintett viccel ütötte el a halálát övező misztériumot: „Ilyen fontos emberré váltam volna? Az emberek túlértékelnek engem.” - idézte Castro szavait az elmundo.es. Tény és való, hogy amióta visszavonult, időről időre halálhírét keltik, hiszen nagyon keveset jelenik meg a nyilvánosság előtt. Augusztusban egy „Meghalt Fidel Castro” tárgyú vírusmail terjedt világszerte, amelyhez az állítólag koporsóban fekvő Castro képét csatolták, ám kiderült, hogy a hír nem volt több egy internetes hacknél.

A párttitkári posztról tavasszal lemondó vezető arról is beszélt, hogy a pártlapban évtizedeken át rendszeresen megjelenő reflekcióit sem írja már egy ideje, mert fontosabb és hasznosabb ügyeken dolgozik: „Rengeteget írtam, és tervezem is, hogy ismét nekiállok, de jelenleg nagyon fontos ügyeken dolgozom. Olyasmin, amely hasznot hajt majd az embereknek, hiszen nem szeretem vesztegetni az időmet.” - ugyanakkor megjegyezte, hogy mindemellett nyugodt és boldog életet él. A Granmaban megjelenő, Reflexiones de Fidel címet viselő publicisztikák az évek során Castro védjegyévé váltak, ám már két hónapja nem jelent meg egy ilyen írás sem, ráadásul április óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt sem.

A beszélgetés tematikája igen széles skálán mozgott, Castro kitért a világgazdasági válságra, az Egyesült Államokban tapasztalható faji integrációhoz kapcsolódó problémákra, az analfabétizmus felszámolására Venezuelában, illetve a nevével fémjelzett kubai forradalom vívmányairól is megemlékezett. „Nyugodt vagyok, és nagyon boldog, hogy beszélhettem veled.” – zárta le a beszélgetést a kedves nagyapó szerepben tetszelgő diktátor.